2012. június 21., csütörtök

.Simon: Több pénz lesz kultúrára 2013-ban + videó



„Nem sumákolunk, nem bujdosunk, nem csinálunk úgy, mintha később kiderülne, hogy az államtitkár lesz az alelnök" - jelentette ki L. Simon László az NKA-ról szólva. A kultúráért felelős államtitkár a Duna TV Közbeszéd című műsorában emellett beszélt a Nemzeti Színházról, valamint a magyar játékfilmgyártásról.


 
 Parlamenti képviselő, aki szakpolitikus, és számos jogszabályt terjesztett már elő – így jellemezte magát az államtitkár a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában arra a műsorvezetői felvetésre, hogy az NKA-ról szóló átlakítási törvény által a szakma és a minisztérium egy kézbe kerül. Mint mondta: tavaly is terjesztett már eltörvénymódosítást, amely azt garantálja, hogy a Nemzeti Kulturális Alap 1993 óta létező történetében először biztosítva legyen, hogy az Alaptól pénz nem vonható el. „Stabilizáltuk a független pénzügyi státuszát, önálló költségvetési szervként tud működni, ez a kultúra számára fontos” –hangsúlyozta.
 
 
L Simon László a Duna Tv Közbeszéd című műsorában

. Simon László a műsorban azt mondta, a javaslat lényege, a miniszter a jövőben nem ruházhatja át elnöki jogköröket. Az NKA-nak megalakulása óta a miniszter a vezetője, aki ezt a feladatot delegálhatta bárkinek – fejtette ki, hozzátéve: az elmúlt 9 hónapban ezt a feladatot Jankovics Marcell után ő látta el parlamenti bizottsági elnökként – szerinte ez azért lehetett furcsa, mert az NKA közelebb van a végrehajtó hatalomhoz, mint a törvényhozóhoz.
„Most azt a döntést hoztuk a miniszterrel, hogy - miközben megőrizzük pénzügyi függetlenségét, szakmai önállóságát, a kuratóriumi döntéshozatali rendszert – azért, hogy bizonyos feladatokat jobban tudjunk ellátni, és az irányítás egy kézben legyen, a miniszter a jövőben nem fogja átadni az elnöki feladatait másnak” – hangsúlyozta az államtitkár hozzátéve azt is, hogy mindazonáltal megbízhat alelnököt. „Nem sumákolunk, nem bujdosunk, nem csinálunk úgy, mintha később kiderülne, hogy az államtitkár lesz az alelnök. Az államtitkár alelnökként segíti a miniszter feladatait – ebben az a lehetőség is megvan, hogy végig tudjuk vinni azt a munkát, melyet Jankovics Marcell után megkezdtem” – emelte ki.
L. Simon László úgy fogalmazott: abból a több mint 10 milliárd forintos bevételből, melyből az NKA gazdálkodik, a mostani körülmények között is nagyjából 5 és fél, 6 milliárd forint az, melyet szétosztanak a pályázók között. Mint mondta, évente több mint 10 ezer pályázat van, ezeknek 60-70 százalékát támogatják is.
Kiemelte: a döntéshozatal nem változik. Vannak források, melyek felett eddig is a miniszter diszponált, ilyen a miniszteri keret, mely a bevételek 25 százalékánál nem lehet – húzta alá L. Simon László.  Hozzátette: gondolkodnak azon, hogyan segíthetnek az állami fenntartású intézményeken, hiszen vannak maradványforrások, melyet más intézményektől elvontak volna, ám tőlük nem lehet elvonni a független jelleg miatt.
9 százalékkal több pénz lesz a kultúrára 2013-ban
A politikus elmondta: elképzeléseit kérés formájában fogalmazta meg a miniszternek, így a 9 százalékos forrás is elhangzott. „Megvalósult az elvárás, (…) így egy 9-10 százalékos forrásnövekedést biztosan elkönyvelhetünk a jövő évben” – emelte ki.
Vezetőváltás a Nemzetiben?
Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy Alföldi Róbert marad-e a Nemzeti Színház élén, röviden azt mondta: azt gondolja, vezetőváltás lesz, sok tehetséges színházigazgató-jelöltet lát a szakmában, de hozzátette: nem akar találgatni. "Alföldinek vannak érdemei, és vannak olyan dolgai, ami miatt sokan támadták. ha pályázik, meglátjuk, kik fognak még vele együtt pályázni, hogy hogyan fog felállni a szakmai kuratórium" - fogalmazott az államtitkár.
Egy másik kérdésre, miszerint belenyúlna-e a József Attila-díjasok névsorába, úgy fogalmazott: az egész díjrendszerrel kapcsolatban reformokat sürget, a jelenlegi jogszabály mellett azonban nem nyúlna bele a névsorba.
A magyar játékfilmgyártásról azt mondta: fontosnak tartja a kulturális államtitkárság szerepét ezen a területen is, és így szakmai felügyeleti, koordináló és irányító feladatokat el fog az NKA látni. Hangsúlyozta: fontosnak tartja, hogy a magyar dokumentumfilm-gyártás tradíciói és a magyar művészfilmgyártás értékei ne vesszenek el.
(hirado.hu-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: