2012. június 16., szombat

Bundestag: elutasították a hazánkat támadó SPD-Zöld javaslatot

Elutasította a német törvényhozás alsóháza (Bundestag) a kormányzó konzervatív-liberális koalíció szavazataival a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Zöldek közös határozati javaslatát, amelyben az ellenzéki pártok kezdeményezték, hogy a német kormány és a Bundestag fejezze ki aggodalmát a magyarországi demokratikus viszonyok állapota miatt.



A márciusban benyújtott indítvány csütörtökön késő este került a Bundestag plénuma elé. A legnagyobb képviselőcsoport, a konzervatív CDU/CSU-pártszövetség frakciója szerint a Magyarországgal szemben megfogalmazott kritika és a jogállamiság megkérdőjelezése túlzás. A legnagyobb ellenzéki párt, az SPD frakciója pedig azt hangsúlyozta, hogy az indítvány "nem Magyarországot támadja", hanem az "alapjogokat és a szabadságjogokat aggasztó módon csorbító" magyar kormányt bírálja, de nem vonja kétségbe demokratikus legitimációját.
(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: