Stier Gábor
2011. október 11. 00:01
Válságos időkben az emberek mindennél többre értékelik a stabilitást, a kiszámíthatóságot. Nem kapkodnak, s próbálkoznak bizonytalan kimenetelű váltásokkal. Megbecsülik a szerényebb eredményeket is, s realistán félreteszik fenntartásaikat, ha azt tapasztalják, hogy rosszabbul élnek ugyan, de az életszínvonal eme csökkenése globális összevetésben az átlagosnál azért kisebb mértékű. A világot megrengető általános válság óvatosságra intette most az egyébként a radikális lépésektől vissza nem riadó, egy évtizede a kormányzó pártot még a parlamentből is kiszavazó, az ezt váltó másik oldalt pedig rá négy évre a paletta margójára száműző lengyeleket is.
Ezért természetesen Tusk és csapata is sokat tett, hiszen az Európai Unióban egyedüliként a lengyel gazdaság a válság mélypontján sem zuhant recesszióba. S ha lehet, a társadalom többsége talán még ennél is jobban értékelte a mindennel és mindenkivel harcban álló Jog és Igazságosság (PiS) uralma után a közhangulat megnyugvását. Ezen kívül a Kaczynskira és rajta keresztül az országra zúduló bírálatok után csak növelte sokak önbecsülését, hogy az ambiciózus Tusk mindent megtett Lengyelország európai súlyának növeléséért. Persze, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a teljesítményével még ezzel együtt sem túlságosan meggyőző Polgári Platform így is kimagaslott a mezőnyből. Az immár hatodik vereségét elszenvedő PiS túlságosan is gyenge ellenfélnek bizonyult. Látszik, hogy támogatottsága stabilan 30 százalék körüli, ám szorossá csak a PO halovány, minden karakterességet nélkülöző fellépése tudta tenni a kampány egyes szakaszaiban a versenyt. Aztán a taktikusan kedvesebb arcát mutató Kaczynskiból csak kibukott igazi énje, s Merkel-ellenes kirohanása mintegy emlékeztető oltásként ébresztette fel a választói centrumban a PiS-szel szembeni ellenérzéseket. Így még azt is elnézték a PO-nak, hogy a szavazatok maximalizálása érdekében egyre látványosabban kokettált az immár végképp marginalizálódott posztkommunista baloldallal is.
Donald Tusk a Nyugat és Oroszország megnyugvására így történelmet írhatott. Kormánya a rendszerváltás óta nemcsak először töltötte ki mandátumát, de ismételhet is, mégpedig úgy, hogy a koalíciót sem kell kiszélesítenie. Ez eleve kiiktat egy destabilizáló faktort, a PO azonban így sem ülhet a babérjain. A semmiből pillanatok alatt előretört szélsőségesen populista Janusz Palikot mozgalma eleve jelzi a fiatalok elégedetlenségét, nem beszélve arról, hogy feltartóztathatatlanul közelít a globális válság újabb hulláma is. A néhány elkerülhetetlen reformmal is adós Tusk tovább már nem nagyon késlekedhet az ugyancsak lyukas költségvetés befoltozásával, stabilizálni kell a gazdasági növekedést, megállítani a zloty és az államkötvények értékvesztését, és sürgősen kezelni a vészesen az alkotmányban rögzített 55 százalékos küszöb felé közelítő államadósság problémáját.
Mindez egyáltalán nem csupán a PO népszerűsége, a társadalmi nyugalom megőrzése miatt elengedhetetlen. A láthatóan az európai nagypályán játszani akaró, Közép-Európának és a Baltikumnak hátat fordító Donald Tusk nagyra törő terveiből ugyanis semmi sem lesz, ha Lengyelország nem őrzi meg stabilitását, s nem erősödik. Egy ilyen mozdony csakis előnyére válhat a régiónak is, feltéve, ha Varsó nem úgy dönt, hogy inkább lesz kocsi a nagyok szerelvényében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése