2011. október 18., kedd

"A feladat egyetemes, európai és nemzeti ügy egyszerre"

"Mindenkinek éreznie kell, hogy a nemzeti közösség tagja." Ezzel a Tisza István idézettel indította útjára a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság azt az integrált Nemzeti Társadalmi Felzárkózási és Roma Stratégiát, amely fölméri a magyarországi szegénység állapotát és kiterjedtségét, majd megjelöli azokat a tennivalókat, amelyektől a szegénységben élő honfitársaink helyzetének javulása remélhető - olvasható az államtitkárság közleményében.

Valóban súlyos a helyzet, hiszen aki leszakad, aki kiszorul, aki elszegényedik, az nehezen tudhatja magát a nemzeti közösség tagjának. A feladat egyetemes, európai és nemzeti ügy egyszerre. Egyszerre jelenti az ország gazdaságának versenyképessé tételét, a fenntartható fejlődés szem előtt tartását és az egyes emberek, az emberi közösségek, különösen a családok életminőségének javítását, vagyis a társadalmi versenyképesség erősítését.

Ennek a három alapelvnek az együttes alkalmazása szükséges a jó gazdaság, foglalkoztatás, oktatás- és szociálpolitikához melyek együtt nyújthatnak esélyt a ma még mélyszegénységben élőknek. Azt nem tudjuk ígérni, hogy holnapra megszüntetjük a szegénységet. De a Kormány munkája minden területen arra irányul, hogy azt az önfenntartó erőt, és kezdeményezőkészséget, mely nélkül nincs felzárkózás, újra felébressze és ébren tartsa a polgárokban.

Ennek a legfontosabb eszköze az értéket teremtő munka. Ezért indítottuk a Start munkaprogramot. Ezért teremtjük újjá a magyar vidék önfenntartó képességét. Ezért vesszük kézbe az alapfokú oktatást, hogy a szegény falvak iskoláiban is legyen esélye a gyermekeknek a jó minőségű oktatáshoz.

A társadalmi befogadás, a szolidaritás eszméje és a keresztény felebaráti szeretet is azt követeli, hogy minden emberben lássuk meg azt az embertársat, akivel közösségben kell élnünk, még akkor is, ha nem a közvetlen hozzátartozónk, vagy nem hozzánk hasonló módon éli, vezeti az életét. Az ember méltóságra született, nem pedig megvetésre: embertársunk emberi mivolta feltételez kölcsönös tiszteletet közösségeinkben legyen az bármilyen szociális helyzetben.

Ma, a Szegénység ellenes világnap alkalmából a kormányzati felelősség terhével és elhivatottságával üzenjük mindenkinek, hogy a szegénységben, különösen a mélyszegénységben élők helyzetének javításában elkötelezettek vagyunk. A Magyarországot is sújtó nemzetközi gazdasági válság és az elmúlt évek elszegényítő politikája ellenére is előre fogunk lépni a szegénység elleni küzdelemben.

A szegénység által leginkább sújtott gyermekek érdekében folytatjuk a gyermekszegénység elleni nemzeti programot, az iskolázottsági szint növelését, a későbbi életszakaszokra nézve a foglalkoztathatóság bővítését, a lakhatási feltételek javítását, a társadalmi és területi hátrányok csökkentését, különös tekintettel a roma népesség felzárkózására.

Felelősségünk közös: az egész nemzeti közösség támogatása és aktív szolidaritása eredményezheti csak a szegények számának csökkenését. Az Európai Unió 2020 –ig tervezett programjaihoz kapcsolódva megalkottuk Magyarország Nemzeti Reformprogramját, amelyben a szegénység csökkentését célzó munkának konkrét, számokban is kifejezett célkitűzéseit vállaltuk. Tisza István gondolata ma is arra ösztönöz, hogy a magyar állam mindenkinek segítsen az emberhez valóban méltó életkörülményeket, megteremteni és így átélhetővé tegye a nemzeti közösséghez való tartozást - zárul a közlemény.

(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: