2011. október 17., hétfő

Répássy: Az önigazgatási modell a visszájára sült el + videó

Jelen pillanatban az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) és a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke egybeesik, azaz egy személy gyakorolja a két feladatot - mondta Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár az Echo TV Heti mérleg című műsorában szombaton. Ez azt jelenti, hogy a bíróságok szakmai és igazgatási vezetése is egybeesik – tette hozzá.


„A mi elképzeléseink szerint ezt két külön személynek és két szervezetnek kellene megvalósítania, hiszen más dolog egy igazságszolgáltatást szakmai értelemben vezetni és szakmailag kontrollálni” – érvelt Répássy a szétválasztás mellett. Hozzátette: az LB helyett a Kúria gyakorolná a szakmai irányítást például a jogegységi döntések meghozatalával. Az államtitkár elmondása szerint az igazgatási vezetés pedig, az úgynevezett „külső igazgatáson”, azaz az Országos Bírósági Hivatalon (OBH) és elnökén keresztül valósulna meg.



Répássy Róbert az EchoTV Heti mérleg című műsorában

Ez utóbbi testület felállítását a politikus azzal indokolta, hogy hatékonyabb, átláthatóbb és polgárbarát igazságszolgáltatás jöjjön létre.

Kérdésre válaszolva Répássy Róbert elmondta: a bírói függetlenséget semmi sem befolyásolja, tehát a bíró ítélkezési szabadságát semmi nem veszélyezteti. „Olyannyira nem, hogy az új alaptörvény megerősítette a bírói függetlenséget” – fűzte hozzá. Ettől függetlenül az egy másik kérdés, hogy a bíróságot, mint szervezetet, - ami egyébként munkaszervezet is -, ki igazgatja és irányítja – fogalmazott az államtitkár.

Az európai példákról szólva kiemelte: többféle megoldás létezik a kontinentális gyakorlatban, azonban többnyire az a jellemző, hogy a szakmai és igazgatási vezetés elkülönülnek egymástól. A hazánk által 1997-ben választott modellben e két vezetéstípus összecsúszik, ezért lehetett nagyon nehezen megállapítani a felelősségeket, ami rontotta a bíróságok időszerűségét – mondta. Magyarázatképp hozzátette: ha egy bíróság önmagát ellenőrzi, akkor óhatatlanul elkényelmesedik a szervezet. Mint mondta, független szakemberek megállapításai szerint is az önigazgatási modell a visszájára sült el.

A javaslatot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) dolgozta ki, de ezt megelőzően a Fidesz és a KDNP frakcióülései elvi döntéseket hoztak, aminek az volt a lényege, hogy szét kell választani a bíróságok igazgatási és szakmai vezetését. Azonban tudni kell a bíróságok szervezetéről és a bírák jogállásáról szóló törvénytervezetekről, hogy az 1600 tagot számláló Magyar Bírói Egyesület (MBE) intenzíven közreműködött előkészítésükben. Nyílván az OIT vezetői kritikákat fognak megfogalmazni azért, hogy a Tanács jelenlegi formájában megszűnik, de talán meggyőzőek lesznek az érveink, hiszen a felvázolt problémákat ismeri a bírósági szervezet is – válaszolta a politikus arra a felvetésre, hogy mennyiben módosulhat a tervezet a törvény végleges elfogadásáig.

(fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: