2011. október 18., kedd

Perverz koalíció

Szabó Anna: Felgyorsultak azonban az események, a sors ugyanis úgy hozta, hogy Balsai István honatyából alkotmánybíró lesz, ezért Budapest második kerületében időközi választást írtak ki. A kerületben induló Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese, Horn Gábor volt szabad demokrata képviselő és Gyurcsány Ferenc exkormányfő korábbi tanácsadója ugyanis előzékenyen felajánlotta az MSZP színeiben induló Lévai Katalinnak, hogy - amennyiben a szocialista típusú esélyegyenlőség nagyasszonya több szavazatot kap - a második fordulóban készséggel visszalép a javára. A történet úgy kerek, hogy a nagyvonalú gesztus fordítva is érvényes, vagyis az MSZP jelöltje lép vissza Karácsony javára, ha az utóbbi bizonyulna népszerűbbnek.

Régen nézték már ennyire hülyének a kerület lakóit, akik viszont e megaláztatásért cserébe az országban elsőként tudhatják meg: a politika természete ilyen, és nem más.

(...)

Tulajdonképpen semmi különös nem történt: Karácsony, aki a Gyurcsány-érában a Miniszterelnöki Hivatal koordinációs államtitkárságának adott tanácsokat, és sosem titkolta SZDSZ-es kapcsolatait, most majd Lévai Katalainnak ad tanácsokat vagy fordítva.

(Magyar Nemzet, 2011. október 17.)

Nincsenek megjegyzések: