2011. október 22., szombat

Keddtől tárgyal a Ház a korengedményes nyugdíjakról


Kedden kezdődik a korengedményes és korkedvezményes nyugdíjak szerkezeti átalakításáról szóló törvényjavaslat parlamenti vitája - jelezte Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Debrecenben.

A politikus a témában tartott sajtótájékoztatón a javaslat céljai között említette, hogy a nyugdíjkassza kiadásai ne haladják meg a bevételeket és a korán nyugdíjba vonult, munkaképes emberek térjenek vissza a munkába. Halász János hozzátette: fontos cél továbbá, hogy az átalakított rendszer járuljon hozzá az államadósság és a munkanélküliség csökkentéséhez, vagyis a Széll Kálmán Tervben foglaltak teljesüléséhez. "A nyugdíj-biztosítási alap egyensúlyban tartását és egy fenntartható, nem hitelből finanszírozott rendszer kialakítását szeretnénk megvalósítani" - fogalmazott, hozzáfűzve: ennek része, hogy nyugellátást csak a nyugdíjkorhatár betöltésétől lehessen megállapítani. Véleménye szerint a javaslat biztosítja a korábban már megállapított ellátásoknak a további, de más jogcímen történő folyósítását, biztosítja a jogszerzések lezárását és a szerzett jog érvényesítését. "Nem veszünk el senkitől semmit" - szögezte le Halász János. Jelezte, hogy 2012. január 1-től már nem lehet megállapítani korhatár előtti öregségi nyugdíjat, azok jövőre megszűnnek és egyben átalakulnak. Ez érinti egyebek mellett az előrehozott öregségi nyugdíjat és annak csökkentett összegű változatát, valamint a korkedvezményes nyugdíjat.

Pósán László, a Fidesz debreceni országgyűlési képviselője megjegyezte: amit már megállapítottak azt folyósítani fogják, csak más néven és más összegből. Ami nem öregségi nyugdíj, azt egy szociális alapból, a költségvetés bevételeiből, tehát nem a járulékbefizetésekből finanszírozzák - ismertette. Kijelentette, hogy a korhatár előtti ellátásokat és járandóságokat a nyugdíjemeléssel azonosan kezelik, azok indexálási része ugyanaz lesz, mint a nyugdíjaknál. Mint mondta, egy különbség lesz: a fegyveres testületeknél szolgáltak esetében nem lesz adómentes az ellátás, azt a 16 százalékos szja-kulccsal csökkentve fogják folyósítani. Ennek az az oka, hogy ezektől a testületektől jóval hamarabb - átlagosan 43 évesen - mentek nyugdíjba. Megítélése szerint ezt a társadalmi igazságosság jegyében kell így alakítani. Az öregségi nyugdíj keretein belül marad azonban a nők 40 éves munkaviszony utáni ellátása - mutatott rá Pósán László.


(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: