Féja Géza
Veres Péter
Amikor a magyar felkelés 1956.október 23-án kirobbant, a nap főszereplői között egyetlen népi írót találunk, Veres Pétert. A budapesti Bem szobor előtt olvasta a Magyar Írók Szövetsége határozatát, melyben az írók együttérzésükről biztosították a megújulási mozgalmat és követelték Nagy Imrének a kormány élére való visszatérését.
Az országban már nyár óta forradalmi helyzet uralkodott, abban az értelemben, hogy a legkülönfélébb véletlenek folytán bármely pillanatban forradalom törhetett volna ki. Jelezték ezt a Petőfi Köri viták, de nem oldódott fel Rákosi Mátyás szovjet beavatkozással történt eltávolítása után sem,, mert Rajk László október 6-i temetése ismét a pattanásig feszült belső helyzet tünetét mutatta. Nem kevésbé a szeptember 17-i írószövetségi tisztújító közgyűlés, amelyen legalábbis az írók úgy viselkedtek, mintha Magyarországon megszűnt volna a diktatúra.
Az eéőre nem látható véletlen, amelynek révén a forradalmi szituáció forradalomba csapott át,
az általános elégedetlenséget tükröző október 23-i. tüntetés volt. Ennek és az ezt követő eseményeknek megítélésében a kommunista párton belül megosztottság, illetve a hatalomban szakadás keletkezett.
Az első két népi író, aki a fegyveres harcok kirobbanása után megszólalt. Sinka István és Tamási Áron volt.
Sinka Zstván "Üdv néked Ifjúság" címen október 26-án verset írt, üdvözölte a magyar ifjúságot
és a magyar népet , amely "lángban és vérben" született meg újra.
Ugyancsak október 26-án Tamási Áron felolvasta a rádióban Magyar Fohász című írását a forradalom elkerülhetetlenségéről. A koraesti órákban elhangzott előadásában az igazi emberi és nemzeti lét utáni sóvárgásról beszélt, és arról, hogy a nép nem tehetett mást, mint amit tett.
"A kor forradalmát magunknak kellett volna végbe vinnünk-mondotta. Mivel nem ezt tettük, hanem ajándékba fogadtuk el, olyan esztendők rakódtak történelmünkre, amelyek hagyományainkat elferdíteni törekedtek, természetünket gúzsba kötötték és jövendőnk felől
kétségekkel kínoztak. Ebben a hamis és igaztalan állapotban a nép nem találta meg a nyugalmát és alkotó erejét bénaság fenyegette. Ezért kellett megtörténnie annak, ami megtörtént". Tamási azt kérte, hogy a hatalmak, "amelyek a maguk rendszerében élni jónak és helyesnek látják, adják meg nekünk a lehetőséget, hogy mi is a magunk emberi és nemzeti formánkban élhessünk. Ez a forma nem más, mint a társadalmi demokrácia és a nemzeti függetlenség formája. Ezt a formát, kormányzás dolgában, egy nemzeti kormány tudná a nép akaratával megtölteni, a művelődés szellemével pedig a magyar léleknek azok a mesterei, akik az elmúlt évtized alatt is a nép hűségében éltek."
Fohászát a jeles író a harcok mihamarabbi befejezésében bízva és abban a reményben zárta, hogy a harcok résztvevőit igazságtalan ítélet nem éri.
A rádióban- mégpedig a békésmegyei helyi adóban szólalt meg Féja Géza is első ízben.
Soha a történelem folyamán nem volt még ennyire egy test, egy lélek a nemzet-mondotta, hozzátéve, hogy a közösségi érzésnek és áldozatkészségnek milyen felemelő példáit szolgáltatják a forradalmi napok. Régi bajtársait és a megye lakóit arra kérte, hogy védjék meg a forradalom vívmányit. " Ne térjünk el a forradalom útjáról se jobbra, se balra. Mi nem akarjuk visszaállítani az Úri Magyarországot, Rákosi és és Gerő rémuralmát sem. Testvéreim! A mi ketünket nem szennyezheti be igaz vér, a mi lelkünket nem terhelheti nemtelen cselekedet, a mi jó hírünket nem szeplősítheti személyes bosszú aljas indulata".
Veres Péter ugyancsak egy rádióbeszédében ezeket mondta; "boldog vagyok, hogy végre százados szolgasors és megalázottság után a népnek olyan fiai, katonái, rendőrei is vannak, akik már nem hajlandók a saját népüket, a nép igazságáért és a nemzet becsületéért harcoló testvéreinket halomra gyilkolni. Most születik igaz nemzetté, testvéri közösséggé a magyar nép, a mi népünk."
A forradalom utáni társadalmi berendezkedés története következik; folytatjuk.
„Aki embernek hitvány, Magyarnak alkalmatlan"
(Tamási Áron)