2011. október 24., hétfő

Varga: Létezik magyar összefogás

Az emberek 1956-ban nem csak a diktatúra, hanem a hazugság és félelem ellen is lázadtak egy olyan becsületbeli ügyben, amelyért semmilyen áldozat nem volt nagy - mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára vasárnap Szolnokon, a forradalom és szabadságharc kitörésére emlékező városi rendezvényen.

Ötvenöt éve annak, hogy "a csend falai leomlottak, és mindenki megbizonyosodhatott arról, hogy a becsület él és tenni kész, és ereje erősebb, mint a félelemből épült falak" - fogalmazott a fideszes politikus. 1956 kapcsán megtanulhattuk azt is, mit jelent hazában, nemzetben gondolkodni az internacionalizmussal szemben, és azzal is szembesültünk, hogy korra, nemre, felekezetre, származásra és lakhelyre tekintet nélkül létezik magyar összefogás - mondta Varga Mihály. A magyar emberek azóta többször is bizonyították, nem tűrik, ha hazudnak nekik, és nem engedik korlátozni a szabadságukat - hangoztatta a szolnoki Szent István teret megtöltő ünneplő sokaság előtt a szónok.Az ország nagy lépéseket tett az elmúlt időszakban annak érdekében, hogy az évtizedekig velünk élő igazságtalanságokkal őszintén szembe nézzen. Új, reményekkel és cselekedetekkel teli korszakot nyitottunk, amely méltó a forradalom elveihez - emelte ki beszédében az államtitkár.

Varga Mihály szavai szerint könnyebb lehetne a dolgunk, ha a külső körülmények segítenék az ország megújulását, és szándékainkat nem a bizalmatlanság és a válság légkörében kellene megvalósítanunk. De 1956 megerősít bennünket abban, hogy "közös céljainkat együtt el tudjuk érni, felül tudunk kerekedni a válság hullámain, ki tudunk törni a reményvesztettség örvényéből" - fogalmazott a politikus.

(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: