2011. október 21., péntek

"Az elmúlt nyolc év ékes bizonyítéka az MSZP-SZDSZ szabadrablásának"


Sikeresnek és eredményesnek tartja az elmúlt egy év elszámoltatási munkáját Budai Gyula, aki csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján értékelte a kinevezése óta eltelt csaknem egy esztendőt.


Fotó MTI

Az elszámoltatásért felelős kormánybiztos kifejtette: tavaly összesen 736 bejelentést kaptak, idén eddig 480-at. Jelenleg 32 kiemelt ügyben folytat vizsgálatot hivatala, és a mai napig 38 büntető feljelentést tett. Egyben, a bábolnai ménesbirtok ügyében pedig már megtörtént a vádemelés - ismertette. Megjegyezte, hogy az elszámoltatási vizsgálatokkal csaknem százmilliárd forintot "takarítottak meg", illetve "szereztek vissza" a magyar államnak.

"Nekünk csak egy érdekünk van: ez az érdek pedig nem más, mint hogy azok a bűnösök, akik csőd közeli helyzetbe hozták, akik eladósították az országot, azok nyerjék el méltó büntetésüket a jogállami keretek között" - mondta, hozzátéve, hogy a vizsgált elmúlt nyolc év szerinte ékes bizonyítéka volt az MSZP-SZDSZ-es kormányok "szabadrablásának".

Vizsgálatainak három nagy csoportja volt: az állami vagyont érintő - például a játékkaszinók ügye vagy a moszkvai magyar kereskedelmi központ értékesítése -, a mezőgazdasággal kapcsolatos vizsgálatok - többek között az említett bábolnai ménesbirtok és a sukorói telekcsere ügye -, valamint a konkrét kormánybiztosi átvilágítások - közölte. Utóbbiak között példaként említette a Honvédelmi Minisztériumnál feltárt "vesztegetési ügyet" és a filozófuspályázatokat.

Az ügyek közül kiemelve a sukorói kaszinóberuházást Budai Gyula arra hívta fel a figyelmet, hogy az ügyészség még "csak" a telekcserét vizsgálta, a beruházás - szerinte jogellenesen történő - kiemeltté nyilvánításával kapcsolatban viszont még nem folytatott nyomozati cselekményt.

Emellett kérdés az is, hogy Oszkó Péter akkori pénzügyminiszter miként írhatta alá 2009 novemberében a koncessziós szerződést - fűzte hozzá, emlékeztetve, hogy utóbbi miatt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tett bejelentést az ügyészségen. "Tehát jelen pillanatban a volt miniszterelnököt (Gyurcsány Ferencet) egyelőre csak a telekcserében gyanúsították meg" - mondta.

A kormánybiztos egyben tájékoztatott arról, hogy jelenleg is vizsgálódnak a Budai Egészségközpont Kft. szerződéseit érintően, hétfőn pedig vizsgálatot rendelt el a Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központ közbeszerzései és megbízási szerződései ügyében is. Arra a kérdésre, hogy milyen ügyek következhetnek a folytatásban, Budai Gyula példaként a MÁV-val, valamint az oktatással kapcsolatos vizsgálatokat nevezte meg. Emlékeztetett, kormánybiztosi mandátumából egy év van még hátra.

(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: