2012. szeptember 26., szerda

Tárgyalás az EP ténymegállapító bizottságának küldöttségével


Elsősorban a bírák nyugdíjazására és az egyházi bejegyzésre vonatkozó részletszabályozásról tettek fel kérdéseket az Európai Parlament (EP) delegációjának tagjai a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban (KIM) folytatott megbeszélésükön - közölte a KIM kedden az MTI-vel.

 
A tárca tájékoztatása szerint Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter és Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár a jó hangulatú találkozón elmondta, hogy az Alkotmánybíróság döntése nyomán az Országgyűlés elé került a bírák nyugdíjazására vonatkozó új szabályozás.
   
Emlékeztettek arra, hogy a magyar kormány korábban a Velencei Bizottságtól kérte az alaptörvényt kísérő sarkalatos törvények értékelését, amelynek harmadik fordulójára hamarosan sor kerül, ahogy az Európai Bizottság kifogásai nyomán ezzel a testülettel is folyamatosan együttműködik a kabinet - tudatta a KIM.
   
Az EP budapesti képviselete hétfőn közölte, hogy szerdáig Magyarországon tartózkodik az Európai Parlament állampolgári jogi szakbizottságának eseti küldöttsége, amely a közelmúltbeli jogi változásokról tájékozódik; a delegáció nyolc tagja mások mellett miniszterekkel, a parlamenti frakciók vezetőivel, az igazságszolgáltatás és a civil társadalom képviselőivel találkozik.
   
Az EP 2012. február 16-i állásfoglalásában felkérte az állampolgári jogi szakbizottságot, készítsen jelentést arról, hogy a közelmúltbeli magyarországi jogszabályi változások és az új alaptörvény összhangban állnak-e az európai szerződésekbe és az EU alapjogi chartájába foglalt alapjogokkal és értékekkel. A tényfeltáró küldöttség látogatása ennek a munkafolyamatnak a része - mutattak rá.
(MTI-fidesz.hu)
 

Nincsenek megjegyzések: