2012. szeptember 26., szerda

Fónagy: A vasutat versenyképesen kell működtetni


A magyar vasutat úgy kell működtetni, hogy a közúttal közösen minden szempontból versenyképes minőségi szolgáltatást nyújtson az utasoknak  - hangsúlyozta Fónagy János, a közösségi közlekedés átalakításért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára kedden a Magyar Vasút 2012 szakmai konferencián, Budapesten.

 
A kormány eltökélt abban, hogy a közösségi közlekedés gerinchálózata a távolsági és az elővárosi forgalomban alapvetően a kötöttpályás hálózatra, azaz a vasútra épüljön, a változatlan díjtételek mellett bevezetett szeptemberi tarifaváltozások is ezt a célt szolgálják - tette hozzá. A kormánybiztos kitért arra, hogy a Bajnai-kormány IMF-fel kötött megállapodása során egyedül a MÁV finanszírozása volt nevesítve, az államvasutaktól akkor 80 milliárd forintot vettek el, és ez a lyuk azóta is tátong a MÁV költségvetésében.

Fónagy János elmondta, azon dolgoznak, hogy újra egységessé váljon a nemzeti vasúttársaság szervezete, amely jelenleg áttekinthetetlen. A változások eredményeképpen a vasúti társaságok mentesülni fognak a közszolgáltatási feladatok ellátáshoz szükségtelen melléktevékenységek alól.

Az új törvény által lehetővé válik, hogy a MÁV és a Volán ne egymás versenytársa legyen

Az átalakítás során szeretnék elérni, hogy a vasúttársaságok és az autóbuszos vállalatok 2013 január 1-jétől új szervezeti struktúrában és vagyonkezelésben működjenek. A személyszállítási törvény alapján lehetővé válik, hogy a MÁV és a Volán ne egymás versenytársa legyen; a két állami közlekedési cég nem gyengítheti egymást, ennek jegyében zajlik a Volán-társaságok racionalizálása - mutatott rá a kormánybiztos. Fónagy János elmondta, hogy a MÁV, a BKV, a Volán, a GYSEV és a kisebb közlekedési cégek évente mintegy 550 milliárd forint állami forrásból gazdálkodnak, és mintegy 70 ezer embert foglalkoztatnak.

A kormánybiztos beszámolt arról, hogy folyamatosan zajlanak a vasúti fővonalakon a fejlesztések. Az elmúlt években 120 kilométer vágányt építettek át, és elindult a leromlott állapotú vasúti hidak, műtárgyak felújítási programja. A közlekedésbiztonsági beruházásokra az Új Széchenyi Tervben elkülönítetten 12,4 milliárd forint áll a MÁV rendelkezésére 2015 második feléig.

A konferencián Fónagy János fontos eredménynek nevezte, hogy az EU 2,8 millió euróval támogatja a szlovák közlekedési tárca és a GYSEV részvételével megvalósuló nemzetközi projektet, amely egy Bécs-Pozsony-Burgenland-Alsó-Ausztria-Nyugat-Dunántúl útvonalon az adriai kikötőig húzódó közlekedési folyosó korszerűsítésére irányul.

Az infrastruktúra kezelését a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ veszi át

Az utazási kedvezmények átalakításával kapcsolatban Fónagy János elmondta: a különböző kedvezményekre - több mint 40 jogcímen - jogosult lakossági csoportok összlétszáma még mindig eléri a 7 milliót, a mérték 50 százalék és a díjmentesség között mozog. A kedvezmények finanszírozását szolgáló költségvetési forrás 2011-ben 109 milliárd forint volt, ez 2012-re 93 milliárd forintra csökkent, ami kevesebb a szükségesnél.

Nagy változás lesz a jövőben, hogy a vasúti pálya működtetéséhez kapcsolódó állami tulajdonban lévő ingatlanokat, műszaki berendezéseket az egységes ágazati vagyongazdálkodás érdekében a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ veszi majd át. Az átalakítás révén megtörténik a személyszállítási és pályaműködtetési tevékenység szervezeti, működési és tulajdonosi szétválasztása, amelyet az uniós előírások is megkövetelnek - mondta Fónagy János.

A vasutas szakmai konferencián a kormánybiztos elmondta: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fontos feladata, hogy kidolgozza a Nemzeti Közlekedési Stratégiát, ami 2014-től induló tervezési időszak céljait határozza meg, a dokumentumot az Európai Unióval is el kell fogadtatni, hogy 2014 elejétől a frissen megnyitott keretek lehívhatók legyenek.

A korszerű közlekedéspolitika az energiatakarékosság és a klímavédelem témáját kiemelten kezeli

Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára kitért arra, hogy a korszerű közlekedéspolitika az energiatakarékosság és a klímavédelem témáját kiemelten kezeli, és ebben a környezetkímélő vasúti közlekedésnek fontos szerep jut. A helyettes államtitkár szerint a vasút versenyhátrányát mérsékli majd a közúttal szemben az elektronikus útdíj bevezetése 2013 július elsejétől, továbbá a tárca dolgozik a 2014-2020 időszakra szóló vasútfejlesztések kijelölésén.

Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a konferencián beszélt arról, hogy a vasúttársaság átalakítása során fontos a racionalizálás, az igények és a képességek összehangolása, a szolgáltatás fejlesztése az utasszám növelése érdekében. Az elnök-vezérigazgató beszámolt arról, hogy a szolgáltatások minőségének emeléséért több intézkedést is tesznek, egyebek között motorvonatok vásárlását tervezik közbeszerzésen a GYSEV-vel közösen. A tervek szerint a MÁV-nak 42, a GYSEV-nek pedig 6 motorvonat beszerzésére írhatnak majd ki közös közbeszerzést. A szükséges források 85 százalékát az EU finanszírozná. A konferencián átadták a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület szakmai kitüntetését, a Sipos István-díjat Siklós Csabának, a rendszerváltás utáni korszak első közlekedési miniszterének.
(MTI-fidesz.hu)
 

Nincsenek megjegyzések: