2012. szeptember 25., kedd

Balog: Az idősebbek érezzék a fiatalok megbecsülését


Az emberi erőforrások minisztere szerint Magyarország csak az idősebb generációk élettapasztalataival, tudásával és bölcsességével lehet igazán sikeres. Balog Zoltán az idősek október 1-jei világnapja alkalmából hétfőn Budapesten köszönetet mondott azoknak, akik a háború után felépítették és "életben tartották" az országot.

A Művészetek Palotájában tartott rendezvényen a tárcavezető azt mondta, fontos, hogy az idősebbek ne csak anyagi megbecsülésben részesüljenek, hanem a fiatalabbak megbecsülését, odafigyelését is érezzék.   

Balog Zoltán ezzel összefüggésben arra is felhívta a figyelmet, hogy az új alaptörvény kimondja, a nagykorú gyerekek kötelesek a rászoruló szüleikről gondoskodni. Ez szerinte olyan kötelesség, amely alapjául szolgálhat a nemzedékek közötti szolidaritás megerősítésének."A nemzedékek közötti szolidaritás éppúgy fontos, mint a nemzetek közötti szolidaritás, jó, hogy néha az Európai Unióval is egyet lehet érteni" - mondta a miniszter.   

Balogh Zoltán a tárcája által kiírt, időseknek szóló életútírói pályázat nyertesei előtt arról is beszélt, nem biológiai kérdés, hány éves az ember, szavai szerint a kor valójában "az ember szívében dől el, és a szeméből látszik".   

Soltész Miklós, a tárca szociálpolitikai államtitkára - a legalább negyven éve házasoknak szóló pályázat ötletadója - hangsúlyozta, hogy a család a nemzet megmaradásának alapfeltétele, ezért szerinte nem lenne szabad a házasság, a család intézményét tovább rombolni "semmilyen üzenettel".   

Elmondta, a Hogyan őriztük meg című pályázatra a várt néhány tucatnál jóval több, csaknem ezer pályamunkát kaptak. Hozzátette, a pályázók között 98 éves is volt, valamint olyan házaspárok, amelyek 60-70 éve együtt vannak. Utalt arra, a felhívás célja az volt, hogy hiteles történeteken keresztül mintákat adjanak a fiatalabb korosztálynak a házasság értékteremtő és értékmegtartó intézményéről.   

A tárca egy másik pályázat eredményhirdetését is most, az idősek világnapjához kapcsolódó rendezvényen tartotta; az Életút elnevezésű pályázaton az idősebbek személyes történetük egy-egy emlékezetes pillanatát írhatták meg, akár egy történelmi eseményhez, például a második világháborúhoz vagy az 1956-os forradalomhoz kapcsolódóan. A tárcához mintegy háromezer pályamunka érkezett; a pályázatok nagy száma miatt a programot két részre bontották, és most ismertették a második forduló eredményét.   

Jókai Anna író, a bíráló bizottság elnöke arról beszélt, hogy az írásokban a magyar nemzet elmúlt évtizedeinek története elevenedett meg, és azokban "minden bajunkat, minden fájdalmunkat feldolgozták". Szavai szerint a sok jó írás megerősítette abban a hitében, hogy "az utolsó percig tovább kell adni valamit".   

Több pályamunka már jelenleg is olvasható a www.eletut.kormany.hu  honlapon, és a tárca azt ígéri, hogy rövidesen több száz újabb pályaművet is feltöltenek az oldalra.
(MTI-fidesz.hu)
 

Nincsenek megjegyzések: