2012. szeptember 29., szombat

"Látszik, hogy két szabadságszerető népről van szó" + videó


„A litvánok azt a jó kezdőpozíciót birtokolják, amit mi sajnos nem. A 38 százalékos államadóssággal könnyebben lehet belekezdeni a válságkezelésbe, mint egy 82 százalékossal” - mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az M1 Az Este című műsorában.

 
Az államtitkár úgy fogalmazott: Litvánia is választásra készül, de az is lényeges, ők voltak a legszolidárisabbak Magyarországgal akkor, mikor nemzetközi támadásoknak voltunk kitéve. „Látszik, hogy két szabadságszerető népről van szó, mely hosszú ideig diktatúra elnyomása alatt volt kénytelen élni” – fejtette ki.  



Elmondta, azok az országok, melyek a kommunista diktatúrától szenvedtek, nem nézik jó szemmel, hogy vannak, akik a múltnak ezt a részét le akarják tagadni – épp ezért írták alá egy megállapodást a litván féllel ifjúsági csereprogramokról – fejtette ki Szijjártó Péter. Hozzátette: szeretnék, ha ez már az alapja lenne annak az ösztöndíj-megállapodásnak, melyet Azerbajdzsánnal, Kazahsztánnal, Brazíliával is meg szeretnének a közeljövőben kötni.

A litvánok is egyoldalú energiafüggőségbe kerültek azzal, hogy kénytelenek voltak bezárni egy atomerőművüket az uniós csatlakozási szerződés értelmében. Ezért atomerőmű építésben gondolkodnak – magyarázta az államtitkár, hozzátéve, hogy Magyarországon is az atomenergia biztosítja a magyar energiafelhasználás jelentős részét.

Jordánia: üzleti fórum, gépgyártás és turisztikai beruházások

Kiemelte: az arab világ gazdag, tőkeerős befektetőkben, a jordán király például meghívta Orbán Viktort, aki januárban látogat majd el hozzá. Szijjártó Péter elmondta: létrejön egy jordán-magyar üzleti fórum is. Jordániát a turisztikai beruházások érdeklik, ezért vállalták, hogy összeállítanak egy olyan programtervezetet, mely nyomán növelni tudja Magyarország ismertségét az arab világban.

A magyar gépgyártás iránt is nagy az érdeklődés Jordániából – tette hozzá. Mint mondta, az építőipari tevékenységben tud ez megvalósulni, hiszen Jordániában egy vasútvonal van jelenleg.

A magyar állam többségi tulajdonosa lett a Rábának, éppen ezért jó lenne, ha újra tudnák indítani a régi magyar gépgyártást, buszgyártást – fejtette ki.

Grúzia: létrejön egy vegyes bizottság

Mihail Szaakasvili és Orbán Viktor a találkozás során egy mezőgazdasági keret-megállapodást kötött; Magyarországon rendkívül fejlettek az állattenyésztési technológiák, és a két fél abban állapodott meg, hogy létrehoznak egy gazdasági vegyes bizottságot – közölte Szijjártó Péter hozzátéve, hogy a mostani repülőtér-beruházásnál öt magyar cég nyújtott kitűnő teljesítményt, ez pedig jó referencia a soron következő infrastrukturális beruházásoknál, amely meg is fog valósulni, hiszen két újabb repülőteret és egy kereskedelmi kikötőt szeretnének építeni. Mint mondta,lehetséges, hogy a kapacitásfelesleg lekötése érdekében a cégeknek is – ahogy Magyarországnak - Kelet felé kell tekintenie. Ez a bizottság még idén létrejön – hangsúlyozta Szijjártó Péter.
(hirado.hu-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: