2012. szeptember 29., szombat

Háromoldalú dialógust vár Navracsics a Tobin-ügyben


A magyar igazságügyi miniszter a Tobin-ügy kapcsán háromoldalú dialógust vár el az Európai Bizottságtól, és személyesen Viviane Reding alelnöktől azt várja, hogy teljes politikai súlyát vesse latba annak érdekében, hogy az EU értékeit minden egyes tagállam tiszteletben tartsa, beleértve Írországot is.

 
A Navracsics Tibor vezette Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) pénteken a Facebook-oldalán közölte, hogy a tárcavezető aznap válaszlevelet küldött Viviane Reding uniós biztosnak és bizottsági alelnöknek, aki a napokban írt választ neki egy korábbi levelére.
  
"Az Európai Unió rendszerszintű problémája és az Európai Unió alapértékeinek mond ellent, hogy egy uniós állampolgár által az EU területén elkövetett bűncselekmény, amelynek két uniós állampolgárságú gyermek a halálos áldozata, büntetlenül marad szintén az EU egyik tagállamában. Ezért kérte korábban Viviane Reding uniós biztos és bizottsági alelnök közbenjárását Navracsics Tibor" – áll a miniszter válaszlevelében a közösségi portálon megjelent közlés szerint.
  
A KIM hozzátette, Navracsics Tibor levelében hangsúlyozza: nem a kétoldalú dialógus elősegítésére van szükség ír kollégájával, mert az már ma is létezik. Háromoldalú dialógust vár el a bizottságtól és személyesen Viviane Redingtől azt várja, hogy teljes politikai súlyát vesse latba annak érdekében, hogy az EU értékeit minden egyes tagállam tiszteletben tartsa, beleértve Írországot is - tette közzé a tárca.
  
Az ír állampolgárságú Francis Ciarán Tobin 2000. április 9-én Leányfalun halálra gázolt két gyereket. A magyar bíróság 2002-ben távollétében három év fogházra ítélte. A magyar hatóságok kiadatási kérelmét az ír legfelsőbb bíróság az idén júniusban végleg elutasította.
  
Navracsics Tibor mintegy négy hónapja levelet írt az Európai Bizottság igazságügyi kérdésekben illetékes alelnökének, Viviane Redingnek, segítséget kérve tőle az ügy megoldásában. Szerdán a miniszter újságírók előtt azt mondta, jó viszonyban van ír kollégájával, ezért ő nem is közvetítést kért a bizottság elnökétől, hanem "megoldást". Közölte, olyan megoldásra van szükség, amely lehetővé teszi: ne fordulhasson elő, hogy az Európai Unió egyik tagállamában egy közlekedési balesetet okozó ember két gyermeket megöl, majd nem kell letöltenie a jogerősen kiszabott büntetését. Azt kéri a bizottságtól, hogy "próbálja meg azt megoldani, hogy Írország végrehajtsa a magyar bíróság ítéletét, vagy adja ki a magyar hatóságoknak Tobin urat" - mondta. Szerinte az Európai Unió "például politikai nyomást gyakorolhatna, és a jövőre vonatkozóan a jogi szabályozást alakíthatná úgy, hogy ne fordulhasson elő még egyszer egy ilyen eset, hogy egyetlen ország kivételnek tekinti magát egy egyébként kötelezően elfogadott jogintézmény hatálya alól".
  
Kedd este a Magyar Nemzet Online számolt be arról, hogy megérkezett Viviane Reding válaszlevele, amelyet Navracsics Tibornak a Tobin-ügyben írt. Az Európai Bizottság igazságügyi kérdésekben illetékes alelnöke kikényszerítené a Magyarországon két gyereket halálra gázoló ír férfira kiszabott fogházbüntetés letöltését - írta az mno.hu a birtokába került válaszlevélre hivatkozva. Felidézték, hogy Viviane Reding még júniusban ígéretet tett arra, hogy a magyar és az ír igazságügyi minisztériummal háromoldalú tárgyaláson egyeztethet arról, milyen módon vonható felelősségre az Írországban tartózkodó férfi. Az alelnök szavaira reagálva Navracsics Tibor azonnal levelet küldött Brüsszelbe, és arról érdeklődött, mikor és hol találkozhatna személyesen Viviane Redinggel. A két ország igazságügyi tárcájának képviselői július közepén egyeztettek ugyan, a KIM vezetőjének a személyes találkozót illető kérdésére azonban nem érkezett felelet, így Navracsics Tibor múlt pénteken újabb levelet küldött.
  
A portál szerint válaszában Viviane Reding emlékeztetett arra, hogy július 17-én a magyar és az ír igazságügyi minisztérium képviselői sikeresen egyeztettek, és megállapították, hogy nincs rendszerszintű probléma az európai elfogatóparancs jogintézményében. "Ennek ellenére úgy látja, a feleknek folytatniuk kell az informális megbeszéléseket annak érdekében, hogy ki lehessen kényszeríteni az ír bíróságtól a Magyarországon kiszabott letöltendő fogházbüntetés végrehajtását" - írta a portál, hozzátéve: Viviane Reding újabb szakmai egyeztetést kezdeményezett.
  
Mina Andreeva, Viviane Reding szóvivője szerdán azt közölte, az Európai Bizottság közvetítő szerepet játszhat a Tobin-ügy rendezésében, vagyis összehozza egymással a feleket, hogy meg tudják vitatni a kérdést. Az erre vonatkozó újságírói kérdésre reagált úgy Navracsics Tibor aznap, hogy nem közvetítésre, hanem "megoldásra" van szükség a Tobin-ügy rendezéséhez.
(MTI-fidesz.hu)
 

Nincsenek megjegyzések: