2014. április 14., hétfő

Szabad utat kapott a NASA következő aszteroidamissziója

Forrás: MTI | 2014. 04. 14. 13:50:00

Az Osiris Rex a tervek szerint 2016 őszén indul és 2018-ban éri el az 1999 RQ36 katalógusjelű aszteroidát.

Az Egyesült Államok Nemzeti Légügyi és Űrhajózási Hivatala (NASA) jóváhagyta űrhajó építését a 2016-ban induló, aszteroidát feltérképező Osiris Rex misszióhoz.

A hivatal és külső szervezetek szakértői többnapos tanácskozáson döntöttek az űrhajó dizájnjáról, a tudományos felszereltségéről és a starthelyről. Építése hamarosan megkezdődik - közölte csütörtökön a NASA.

Ez az utolsó szükséges lépés ahhoz, hogy a misszió valósággá váljon - mondta el Gordon Johnston, a NASA menedzsere. Az űrhajót a Lockheed Martin amerikai hadiipari és technológiai konszern tervezte és építi is meg.

Osiris Rex. (Fotó: NASA)Osiris Rex. (Fotó: NASA)


Az Osiris Rex egymilliárd dolláros misszió a tervek szerint 2016 őszén indul és 2018-ban éri el a Bennu "becenevű", 1999 RQ36 katalógusjelű aszteroidát, amely 500 méter átmérőjű. Ezt követően öt tudományos műszerrel feltérképezi az aszteroida felszínét. Az űrhajó 2023-ban tér vissza a Földre, fedélzetén legalább 60 grammnyi mintával.

A Bennu felderítésétől a NASA azt várja, hogy új információkat szereznek a Naprendszer és az élet keletkezéséről. A kisbolygó 2182-ben komoly veszély lehet a Föld számára, még ha az összeütközés esélye csak 1:1800-hoz is. A NASA szerint a Bennu az emberiségre az eddigi legveszélyesebb ismert aszteroida.

Az űrhivatal úgy tervezi, hogy a küldetés után befognak egy aszteroidát és holdi pályára állítják. Akkor asztronauták is landolhatnának rajta, legkorábban 2025-ben. Amennyiben sikerül az Osiris Rex misszió, ez lesz a második eset a világon, hogy aszteroidán landol űrhajó. 2005-ben a japán Hayabusa űrszonda landolt ilyen égitesten, 2010-ben pedig elsőként hozott a Földre talajmintákat aszteroidáról.

Az Európai Űrügynökség (ESA) novemberre a világ első, üstökösön végrehajtandó landolását tervezi: a Rosetta űrszonda minilabort visz a Csurjumov-Geraszimenko-üstökös felszínére.

Nincsenek megjegyzések: