2014. április 10., csütörtök

Frakcióalakítás: erre ad lehetőséget az új házszabály

Forrás: M1 Ma reggel | 2014. 04. 10. 11:35:00

Az új parlament létszáma kevesebb lesz, mint eddig. Ezzel együtt változnak a frakcióalakítás szabályai is. Az új parlamentben legkevesebb 3 vagy 5 fő alakíthat frakciót.

ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta:  a hármas szám ugyanazon párthoz, ugyanazon országos listáról bejutott képviselőkre vonatkozik. Az azonos párthoz tartozás jelentheti azt, hogy valóban a párt tagja, a párt országos listáján került be vagy független képviselő. Azonban mi van akkor, ha négy azonos párthoz tartozó képviselő van, és van egy másik párthoz tartozó független képviselő? – tette fel a kérdést az alkotmányjogász, hozzátéve: a házbizottság jogosult ebben dönteni, egyes esetekben az alkotmányügyi bizottság vagy az Országgyűlés.
 

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász utalt rá: fontos a financiális-gazdasági szempont. A frakcióknak többletforrásaik vannak arra, hogy fenntartsák az apparátust, az azonnali kérdések vonatkozásában a kormányfő verbális kontrolljában jelentős jogosítványokkal rendelkeznek.

A független képviselők jóval kevesebb jogosultsággal rendelkeznek, mint egy frakció – emelte ki a szakember.

Kiemelte: a frakcióvezetőnek önállóan van jogosultsága, hogy részt vegyen bizottságokban, de a frakciók delegálnak tagokat – ezért lényeges, hogy már az alakuló ülésen be kell jelenteni a képviselőcsoport megalakítását és meg kell jelölni a vezető és a helyettes nevét. Ha a frakcióvezető kiesne, akkor a helyettese általános jogkörrel jár el – a házszabály ezt nagyon részletesen szabályozza, nem véletlenül – húzta alá az alkotmányjogász.

Nincsenek megjegyzések: