2014. április 17., csütörtök

Kovács László felajánlotta volna a lemondását

Forrás: Kossuth Rádió, 180 perc | 2014. 04. 17. 08:12:00

Kovács László felajánlotta volna a lemondását a mostani választási vereség után, ha ő lett volna az MSZP elnöke – mondta a volt pártelnök, korábbi külügyminiszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Felajánlottam volna a lemondásomat, de nem tudok más fejével gondolkodni – fogalmazott a politikus. Hozzátette: ha Mesterházy Attila így tett volna, akkor a választmány valószínűleg azt mondta volna, hogy "most ne".
Hallgassa meg!
http://www.hirado.hu/2014/04/17/kovacs-laszlo-felajanlotta-volna-a-lemondasat/

Az EP-választásokról szólva Kovács László elmondta: azzal, hogy ezúttal külön indulnak a baloldali pártok, a tisztán listás szavazás miatt nincs az a veszély, hogy megoszlanak a szavazatok a Fidesszel szemben, mert a 21 helyen osztozik majd az összes párt.

Megjegyezte: az országgyűlési választáson nagy eredmény volt, hogy minden egyéni választókerületben egy közös baloldali jelölt indult, jó néhány helyen sikerült is mandátumot szerezni. A közös listáról szólva hozzátette: voltak, akik Mesterházy, Gyurcsány vagy éppen Bajnai neve miatt voksoltak az összefogásra, és olyanok is akadtak, akik éppen valamelyikük miatt nem tették ezt. Az EP-választáson kiderülhet, hogy a három párt külön indulva mennyi szavazatot gyűjt a saját listáján – tette hozzá.

Kovács László elmondta: a várakozás a szocialista oldalon az, hogy a szocialista és demokrata frakció lesz a legnagyobb.

Az ukrajnai helyzetről szólva a volt külügyminiszter úgy értékelt: Oroszország sem érdekelt az ukrán válság kiéleződésében, nem járna jól, ha komoly katonai konfliktus alakulna ki Ukrajnában, nemzetközi megítélésén már az eddig történtek is sokat rontottak. A helyzet bonyolult, hiszen sem Oroszországban, sem Ukrajnában nincsenek igazán demokratikus hagyományok, nehéz a jó megoldást megtalálni, de minden érdekelt és közvetve érintett fél is abban érdekelt, hogy béke és stabilitás legyen Ukrajnában – mondta Kovács László a 180 percben.

Nincsenek megjegyzések: