2014. április 4., péntek

Lekapcsolták a Parlament fényeit

Forrás: MTI | 2014. 04. 04. 20:50:00

A sárga csillag viselését elrendelő kormányrendelet életbe lépésének hetvenedik évfordulóján. A megemlékezést Schmuck Andor, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja (SZMPP) elnöke kezdeményezte, Kövér László, az Országgyűlés elnöke pedig támogatásáról biztosította.

A reflektorok kihunyásával egy időben csendes megemlékezést tartott az SZMPP a nyilasterror áldozatainak Duna-parti emlékművénél. A mintegy 20 résztvevő, köztük az MSZP képviselője, mécseseket és virágokat helyezett el az áldozatokat jelképező cipőknél. Schmuck Andor, aki a megemlékezés egyórás időtartamára már korábban a választási kampány felfüggesztésére szólította fel a politikai erőket, az MTI-nek hangsúlyozta: a sárga csillag bevezetése egyenes utat jelentett a holokauszthoz, emberek megsemmisítéséhez.

Ez nem a kampány, hanem az emberség témája, a humánum az első - mondta Schmuck Andor.
Trippon Norbert, az MSZP budapesti szervezetének ügyvezető alelnöke, aki pártját képviselte a rendezvényen, az MTI-nek azt mondta: azért támogatják a megemlékezést, mert ma is fontosnak tartják a fasiszta és neonáci eszmék elleni küzdelmet, ugyanis ezek újra- és újra felütik a fejüket.

Kövér László még csütörtökön, a szociáldemokraták elnökének kezdeményezésére válaszolva azt írta: Magyarország német megszállásának másnapján meghozott miniszterelnöki rendelet "fájdalmas jelképe volt annak a tragikus folyamatnak, amely a jogfosztásokkal kezdődött és a haláltáborokba torkollott".
Az utókor kötelessége nem elfelejteni az embertelenséget - fogalmazott a házelnök.
Az országház díszkivilágítását este 9 órakor kapcsolták fel újra.

Nincsenek megjegyzések: