2014. április 10., csütörtök

Főpolgármester sem akar lenni Bajnai Gordon

Forrás: M1, Híradó | 2014. 04. 10. 13:21:00

A parlamenti politizálás nem az én legerősebb oldalam – mondta szerda este az ATV-ben Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, miután bejelentette, hogy hiába szerzett mandátumot, mégsem ül be az országgyűlésbe. A politikus európai parlamenti (EP) képviselő sem szeretne lenni, sőt, a sajtóhírekkel ellentétben főpolgármester sem.

Már vasárnap este arról beszélt Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség hogy nem volt jó megoldás a baloldali összefogás. Bajnai Gordon szövetségese, Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért (PM) politikusa  szerda reggel az ATV-ben pedig bejelentette, hogy a választási kudarc miatt pártja teljes vezetősége lemond. Ő is egyértelművé tette, hogy rosszul jártak a baloldali szövetségkötéssel, ezért mostantól önállóan politizálnak."Nagyon sok kompromisszumot kötöttünk, ezeknek viszonylag kevés hasznát láttuk" – fogalmazott.

A PM vezetői később egy közleményben azt is egyértelművé tették, hogy az őszi önkormányzati választáson nem támogatják a szocialisták jelenlegi főpolgármester-jelöltjét. Szó szerint azt írták, Horváth Csabával nincs esélye nyerni a demokratikus ellenzéknek. Horváth Csabától a Híradó megkérdezte, mit szól hozzá, hogy a PM nem tudja támogatni a jelöltségét. Az MSZP-s politikus azt válaszolta, szerinte nem ezt jelenti a PM mostani közleménye.  „Én szó szerint elolvastam a nyilatkozatot, nem ezt mondták, hanem, hogy május 25-ike után tárgyaljunk róla. Ugyanezt mondták egyébként a választások előtt, tehát ebben semmilyen újdonság nincs" – mondta Horváth Csaba.

Korábban sajtóhírek szóltak arról, hogy Bajnai Gordon lehet a baloldal főpolgármester-jelöltje. A vasárnapi választási vereség után újra felmerült ennek lehetősége – például ezt írta a Népszava is.

Bajnai Gordon csütörtök este az ATV-ben politikai szerepvállalásáról azt mondta, nem erőssége a parlamenti munka, ezért nem is ül be az országgyűlésbe, inkább lemond a vasárnap szerzett mandátumáról. Azt sem tervezi, hogy európai parlamenti képviselő legyen, sőt saját bevallása szerint főpolgármester sem akar lenni. De támogatna egy jó jelöltet. Horváth Csaba nevét azonban nem említette. „Nincs ilyen ambícióm, olyan ambícióm viszont van, hogy Budapest legyen egy élhető sziget ebben a sivár és hideg orbáni világban. Úgyhogy szeretnék majd valakit támogatni, aki főpolgármesterként élhető hellyé teszi Budapestet” – fogalmazott az Együtt-PM szövetség vezetője.

Bajnai Gordon és Mesterházy Attila tavaly hónapokig versengett egymással a miniszterelnök-jelölti pozícióért. A baloldali főpolgármester-jelöltség miatt újabb hatalmi harc kezdődhet. Bajnai Gordon szövetségesei nem támogatják Horváth Csabát, az index korábbi értesülései szerint azonban a szocialisták nem hajlandóak lemondani az ő jelöléséről.

Nincsenek megjegyzések: