2014. április 10., csütörtök

KDNP: mit ígér Bajnai Gordon a közelgő EP-választásokra?

Forrás: MTI | 2014. 04. 10. 11:20:44


A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) kíváncsian várja az Együtt-PM szövetség vezetőjének újabb "tánclépését". Bajnai szerdán közölte, nem ül be az Országgyűlésbe.

A kisebbik kormánypárt közleményében felidézte, Bajnai Gordon miniszterelnöki beiktatásakor azt mondta, hogy nem akar politizálni, majd a baloldal 2010-es csúfos bukása után a háttérből politizálást választotta és megalapított egy közpolitikai alapítványt. Két évvel később ismét úgy érezte, hogy ideje a politika színpadára lépnie, és az ellenzék egyik vezetőjeként el is indult az országgyűlési képviselőségért - emlékeztettek, hozzátéve: most a vereség után saját választóit cserbenhagyva mégis visszatáncolt ettől. Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője szerdán egy újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen közölte: nem ül be az Országgyűlésbe. A volt miniszterelnök - aki második volt a baloldali összefogás közös listáján - átveszi mandátumát, majd lemond róla egy másik Együtt-PM-es jelölt javára.

Nincsenek megjegyzések: