2014. április 14., hétfő

Példátlan eset Magyarországon - a gigabírságot újabb per követheti

Forrás: M1 - Ma reggel | 2014. 04. 14. 12:09:00

Több ezer értékes lepkehernyót irtott ki az ügyészség szerint egy gazda a Hajdúságban. Másfél milliárd forintot kell fizetnie. Legalábbis ekkora kárértéket állapított meg az ügyészség. A gazda ügyvédje szerint ehhez az állásponthoz téves jogértelmezés vezetett, logikus jogi magyarázat erre nincs.



Lepkeirtásért másfél milliárd forintra büntetnének egy gazdát a Hajdúságban, mert, amikor saját telkén engedéllyel ritkította meg a bokrokat, több ezer értékes lepkehernyót irtott ki az ügyészség szerint. Egy amatőr szakértő az irtás után fél évvel kiszámolta, hogy a gazda gépeinek összesen 6 ezer keleti lápi bagolylepke hernyója esett áldozatul. Egyetlen példány eszmei értéke 250 ezer forint. Innentől már csak matematika volt a dolog: az ügyészség 10 milliárdos kárt állapított meg, de mivel elnézőek, csak az említett másfelet kell megfizetnie – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.

Zeke László ügyvéd azt mondta: nem értik, hogy ha valóban 10 milliárd forintos kár keletkezett, miért éppen másfél milliárdot kell megtéríteni. Szerinte ehhez az állásponthoz téves jogértelmezés vezetett, logikus jogi magyarázat erre nincs. Úgy vélte, túlzásról lehet szó, és komolyan sem vennék, ha mindezt egy keresetlevélben nem írták volna le.

Gabnai Ernő erdész azt mondta: kilenc éve egy szomszédos területen találtak ilyen lepkéket, és ezen feltételezés alapján számolták ki a kárértéket. Az ő területén azonban sem hernyót, sem lepkét nem találtak.
 
http://www.hirado.hu/2014/04/14/peldatlan-eset-magyarorszagon-a-gigabirsagot-ujabb-per-kovetheti/

Az ügyvéd hozzátette, hogy szakértő eddig nem vett részt az eljárásban. Amatőr természetbúvárnak nevezte azt az embert, aki a keresetben lévő számításokat végezte, hiszen rendelkezik megfelelő végzettséggel. Felhívta a figyelmet arra, hogy ebben az ügyben a felperest, vagyis az ügyészséget terheli a bizonyítás, vagyis hivatalból kell majd szakértőt kirendelniük.


Beszélt arról is: jogerős közigazgatási határozat igazolja, hogy az engedélyt az irtásra jogellenesen adták ki. Ez azonban mindössze azt mondta ki, hogy előzetesen be kellett volna vizsgálni a területet, nem pedig azt, hogy találtak volna ott bármit is. Egyébként ha a perben vesztenek, akármekkora kárt mondanak ki, azért tovább perlik a kormányhivatalt szögezte le.

Nincsenek megjegyzések: