2013. október 9., szerda

Varga: A kormány támogatja a beruházásokat

Új, 65,6 millió euró értékű beruházást valósít meg Cegléden a nagyteljesítményű félvezetők gyártásával és fejlesztésével foglalkozó Infineon Technologies vállalatcsoport.

Az Infineon Technologies Cegléd Kft. a fejlesztéssel 533 új munkahelyet teremt.
  
A nemzetgazdasági miniszter a szerződés aláírása előtt hangsúlyozta, hogy a beruházás az ágazatban elérhető legfejlettebb technológia bevezetését jelenti, és hozzájárul ahhoz, hogy a hazai ipari termelésben tovább emelkedjen a magas hozzáadott értékű termékek aránya, ami az export növekedését is maga után vonja.
  
Varga Mihály kiemelte, a kormány támogatja az olyan versenyképes, munkahelyteremtő vállalatok beruházásait, amelyek hozzájárulhatnak a magyar gazdaság teljesítményének növekedéséhez.
  
Az egyedi kormánydöntésen alapuló támogatási rendszerben jelenleg 44 befektetővel folynak tárgyalások - ismertette a miniszter. Pozitív befektetői döntés esetén a tervezett magyarországi beruházások nagysága elérheti az 1000 milliárd forintot, és közvetlenül több mint 19 ezer új munkahelyet teremthetnek.
  
Varga Mihály elmondta: Magyarország 2013-ra túllépett a recesszión, és növekedési pályára állt. A nemzetgazdasági miniszter szerint a következő években azt kell elérni, hogy a növekedés stabil alapokra épüljön, ezért kiemelkedően fontosak azok a beruházások, amelyek a legfejlettebb iparágakban történnek.
  
A Magyarországon 1989 óta jelenlévő Infineon innovatív technológiája, több mint 17 ezer szabadalma révén piacvezető az autó- és energetikai chipkártya, illetve félvezető piacokon - hangsúlyozta a miniszter.
  
Az Infineon Technologies Cegléd Kft. a beruházással, illetve a gyártás teljes felfutásával 2018-ig 1050-re bővíti a foglalkoztatottak számát.
  
Varga Mihály kiemelte: a vállalat figyelmet fordít arra is, hogy a magyar kis- és középvállalkozásokat bevonja a beszállítói körbe.
  
Jörg Spiegel, az Infineon Technologies AG alelnöke elmondta: a ceglédi telephely fejlesztéséhez kapcsolódva már a hatodik támogatási szerződést írják alá.
  
A magyarországi keretfeltételek stabilak, a politikai és a gazdasági partnerek, valamint a munkavállalók megbízhatóak, a ceglédi telephely felveszi a versenyt a társaság más országokban lévő leányvállalataival - közölte Jörg Spiegel.
  
Az Infineon Technologies AG világszerte 11 gyárban készíti termékeit, a tavalyi üzleti évben árbevétele mintegy 4 milliárd euró volt, munkavállalóinak száma meghaladja a 26 ezret - ismertette az alelnök.
  
A döntés-előkészítést, illetve a cég számára optimális támogatási csomag kialakítását a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) végezte.
  
Kerekes György, a HITA elnökhelyettese úgy fogalmazott: a hivatal által jelenleg kezelt mintegy 120 projekt közül ez az, ahol a cég a leghosszabb időtartamra vállal kötelezettséget. Az Infineon elkötelezettsége döntő érv lehet más nemzetközi nagyvállalatok számára is, hogy Magyarországon befektessenek.
(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: