2013. október 15., kedd

Braille-írással készült miniszteri köszöntő levél

Braille-írással készült levélben köszöntötte Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere a vak és látássérült embereket. A levelet a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége székházában Nyitrai Zsolt, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója adta át a Fehér Bot Nemzetközi Napja alkalmából Szakály Melindának, a Szövetség elnökének - olvasható a Fidesz Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságának keddi közleményében.

Tájékoztatásuk szerint a találkozón szó volt a Fidesz-kormány látássérült emberek érdekében tett intézkedéseiről, többek között arról az Európában is példaértékű köznevelési programnak a folytatásáról, amelynek keretében a kormány Szolidaritás Nagykövete már több mint tízezer diákkal találkozott és beszélgetett a fogyatékossággal élők helyzetéről.
Szóba került továbbá, hogy vak- és gyengénlátó honfitársaink életét segíti majd az első hazai gyártású fehér bot, mely a jelenlegi botok árának töredékéért lesz elérhető - áll a dokumentumban.
A Szövetség elnöke rávilágított, hogy a vak és látássérült embereknek az anyagi segítségnyújtásnál is fontosabb látó társaink segítőkészsége, türelme és odafigyelése - zárul a közlemény.
(fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: