2013. február 7., csütörtök

Németh: Minden álláspontot figyelembe veszünk


Kompenzációt szeretnének a megyei jogú városok vezetői a tervezett újabb rezsicsökkentés miatt - mondta a fideszes Németh Szilárd szerda reggel újságíróknak a Fidesz-KDNP-frakció gyulai kihelyezett ülésén.
 
A Fidesz elnökségének javaslata szerint tavasszal tíz százalékkal csökkenne a víz, a csatorna és a szemétszállítás díja. Németh Szilárd, aki az eddig megvalósult rezsicsökkentést ellenőrző fideszes munkacsoportot vezeti, ezzel összefüggésben elmondta: a tervezett további rezsicsökkentés miatt kisebb vita bontakozott ki, ugyanis elsősorban a megyei jogú városok vezetői féltik az önkormányzati - főképp a kommunális szolgáltatást végző - cégeik nyereségét, üzleti tervét. Ezért a díjak mérséklése esetén mindenképpen kompenzációt szeretnének. Ezzel kapcsolatban Németh Szilárd úgy fogalmazott, "minden szóba kerülhet".
   
Jelezte, a gyulai frakcióülésnek a legjelentősebb témája a további rezsicsökkentés, amelyet szerdán utolsó napirendi pontként tárgyalnak meg a kormánypárti képviselők. Különböző álláspontok ütköznek majd, de azért tanácskozik a képviselőcsoport, hogy mindenki megelégedésére határozhassanak a rezsiköltségek újabb mérsékléséről - tette hozzá.
   
A politikus elmondta azt is, hogy a nap folyamán beszámol a frakciónak az általa vezetett munkacsoport tevékenységéről. "A gáz-, a villamosenergia- és a távhőárak minden magyar háztartásban tíz százalékkal csökkentek" - jelentette ki.
   
Németh Szilárd végül megjegyezte: fel fogja vetni azt is, hogy a további rezsicsökkentés a kéményseprési díjakra szintén kiterjedjen.
(MTI-fidesz.hu)
 

Nincsenek megjegyzések: