2013. február 14., csütörtök

"Nem gondolom, hogy ez egy rosszul feltett kérdés volt"

A parlament a 2010-es választásokat követően rendbe tette a kettős állampolgárság ügyét: megadta a lehetőséget a könnyített honosításra. Ma már el lehet mondani, hogy közel 400 ezer határon túl élő magyar folyamodott állampolgárságért – mondta Balla Mihály fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában szerdán.

Úgy fogalmazott, a kettős állampolgárság kérdése arról szólt, hogy olyan döntések szülessenek, amelyek eredményeképpen könnyített módon juthassanak állampolgársághoz a határon túli magyarok. Én nem gondolom, hogy ez egy rosszul feltett kérdés volt annak idején - reagált Balla Mihály arra, hogy Mesterházy Attila január 16-án az MSZP nemzetpolitikai programját bemutató fórumon Kolozsváron, bocsánatot kért a határon túli magyaroktól azért, hogy a 2004. december 5-i népszavazáson “egy rosszul feltett kérdésre rossz választ” adtak. Most ott tartunk, hogy ezen a kérdésen túlléptünk; az elfogadott törvény arról szól, hogy aki felvállalja magyarságát, állampolgárrá szeretne válni, ezt megteheti – szögezte le Balla Mihály, hozzátéve, a Külügyminisztériumnak az a dolga, hogy a kérelmezők ügyeiben a konzuli szolgálatokon keresztül intézze az igények végrehajtását. 


Balla Mihály az m1 Ma reggel című műsorában


Balla Mihály Szanyi Tibor MSZP-s képviselő Gyulán tett kijelentéseire reagálva annyit mondott, nem tartja helyesnek, hogy bárkire identitása, vagy származása miatt bármiféle megjegyzést tegyenek. Balla Mihály arról is beszélt, az Európai Unió a gazdasági válság hatására több mint 50 milliárd euróval csökkentette a következő ciklusra tervezett, a tagországok között szétosztható költségvetési keretösszeget, ennek ellenére a nettó pozíciót tekintve Magyarország nagyon előnyös helyzetbe került, az előző hétéves időszakhoz képest jóval nagyobb keretet kapott.
(MTV-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: