2013. február 14., csütörtök

Kocsis: Nyolcszáz hazai kisvállalkozás kap segítséget



A Fidesz teljesíti azt, amit a választási programjában vállalt: minden segítséget megad a hazai kis- és középvállalkozások fejlődéséhez, a versenyképességük növeléséhez és a munkahelyteremtéshez - hangsúlyozza szerdai közleményében Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója.




Mint írja, a Fidesz segély helyett munkát kínál az embereknek. A kormányváltás óta eddig közel ezer kis- és középvállalkozás részesült kormányzati támogatásban, és most újabb 10 milliárd forint áramlik az induló beruházásokhoz, ezzel 5200 új  munkahelyet teremtünk. A hátrányos helyzetű térségekben induló beruházások esetén a támogatás összege magasabb. A vállalkozások idén április 5-ig pályázhatnak új gépek, műszaki eszközök, technológiák beszerzésére, valamint új létesítmények építésére. A mostani munkahelyteremtő pályázati program annak a Fidesz által vállalt gazdaságpolitikának a része, amely a külföldi érdekek helyett, a hazai vállalkozások  érdekeit tartja mindig szem előtt.

Az eddigi intézkedéseknek köszönhetően a hazai vállalkozások adminisztrációs terhei csökkentek, a mikro, kis- és középvállalkozásoknál felére csökkent a társasági adó, és új kisvállalati adó segíti az 5-25 fős vállalkozásokat. Elődeinkkel ellentétben minden, az ország javára fordítható uniós forrást kihasználunk, és a hazai gazdaságba, a hazai vállalkozások javára fordítjuk. Magyarország  talpra áll! - zárul a közlemény.
(fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: