2013. február 28., csütörtök

A baloldal a magyar emberek teljesítményét vitatja el


A gyűlöletkampány és a hazugságok helyett, amelyekkel a baloldal árasztotta
el  az országot, az emberek az ország és a kormány teljesítményéről, eddigi
erőfeszítéseiről  szeretnének  hallani - írja közleményében a Fidesz-frakció.
 
Nem  kíváncsiak  azoknak  a  hazug plakátjaira, akik tönkretették az országot. A Fidesz-frakció ezért üdvözli, hogy  a kormány nem hagyja szó nélkül a szocialisták hazugságokra alapozott gyűlöletkampányát,   és   bemutatja   az   ország  eredményeit,  amelyet  a kormányváltás   óta  és  az  európai  válság  közepette  tudott  elérni.  A Gyurcsány-Bajnai-kormányok  gazdasági  és  szociális válságot hagytak maguk után,  veszélybe sodorták több százezer család létbiztonságát.

A Fidesz – a kétharmados   támogatásnak   köszönhetően   –  Európa  egyik  legstabilabb, legerősebb  kormányzásával  képes talpra állítani az országot és megalkuvás
nélkül  tudja  a  nemzeti  érdekek és a magyar családok érdekeit képviselni mindenekelőtt. Magyarország ezért jobban teljesít, mint korábban, és jobban teljesít,   mint   sok   európai   ország.  A  baloldal  a  magyar  emberek teljesítményét   vitatja  el.  Jobban  teljesítünk  az  emberek  mindennapi terheinek    csökkentésében,    az    érdekérvényesítésben,    a   családok támogatásában,   a   nyugdíjak   területén,   a  munka  megbecsülésében,  a foglalkoztatásban,   a   rendőrség   bővítésében,   a  felesleges  kiadások lefaragásában,  az  egészségügyben  és a felzárkóztatásban is. Magyarország 2012-ben   is   csökkentette   adósságát,   és  ellenőrzés  alatt  tartotta pénzügyeit. Ezek a tények.
(Fidesz-frakció)
 

Nincsenek megjegyzések: