2013. február 14., csütörtök

"Jobb, ha a szocialisták nem matekoznak többé"


A szocialisták jobban teszik, ha nem „matekoznak” a devizahitelesek ügyében, ugyanis korábbi számolgatásaikkal családok ezreit tették tönkre, köztük azokat a gyermekes családokat, akik – ha a Gyurcsány-Bajnai-kormányzáson múlt volna –  most földönfutók lennének - olvasható a Fidesz-frakció szerdai közleményében, amelyben Kórozs Lajos, az MSZP elnökségi tagjának szerdai sajtótájékoztatóján elmondottakra reagálnak.

 
A magyar lakosság devizaadóssága a szocialista kormányok legsúlyosabb és megbocsáthatatlan öröksége, amellyel 2010-ben, a kormányváltáskor szembe kellett nézni. A magyar baloldal által magukra hagyott devizahitelesek ezrei csaknem szociális katasztrófát jelentettek az egész társadalomra nézve. A Fidesz-kormány ezzel szemben otthont és esélyt nyújt számukra egy új élethez, nem engedte el és nem is fogja elengedni ezeknek az embereknek a kezét. Az ócsai lakópark a legnehezebb helyzetbe kerültek számára ad esélyt, olyanok számára, akik ezzel élni is kívánnak, olyanok számára, akik már elveszítették az otthonukat.

Az MSZP, miután cserbenhagyta és tönkretette ezeket a családokat, nincs abban a helyzetben, hogy helyettük döntsön arról, hogy szükségük van-e ilyen segítségre, avagy sem.

Az MSZP tudatosan vezeti félre a közvéleményt, amikor az ócsai házak felépítésének költségeit számolgatja, hiszen jól tudja, nem pusztán egy-egy ház felépítéséről, hanem gyakorlatilag egy teljesen új városrész létrehozásáról, közművesítéséről, útépítésről van szó. A beruházás emellett kiterjed Alsópakony település egészséges vízellátásának és szennyvízelvezetésének kiépítésére, valamint a leendő iparterület teljes közművesítéséhez szükséges munkálatokra. Felháborító, hogy a szocialisták ahelyett, hogy kiállnának a magyar emberek elé és vállalnák a felelősséget azért, hogy a magyar lakosságot lakáshitelekbe és adósságokba hajszolták, még most is folyamatosan semmibe veszik és megalázzák a bajba jutott devizahiteleseket.

A mostani kormány intézkedéseinek köszönhetően több tízezer család helyzete stabilizálódott és került biztonságba. Minden harmadik jogosult, több mint 102 ezer devizahiteles élt eddig az árfolyamgát lehetőségével, korábban további 170 ezer hiteles élt a végtörlesztés lehetőségével, a Nemzeti Eszközkezelő tavaly év végéig 600 lakást vásárolt, idén pedig akár 10 ezer család megmentésére van keret a programban, sőt, a jogosultak köre is bővült.  Emellett a Fidesz-kormány az elérhető és kiszámítható otthonvásárlás érdekében visszaállította az otthonteremtési kamattámogatást, amelyet az előző szocialista kormányok szüntettek meg.
(fidesz.hu)
 

Nincsenek megjegyzések: