2013. február 1., péntek

Hende: Hétmilliárddal nőtt az idei honvédelmi költségvetés


Hétmilliárd forinttal nőtt az idei honvédelmi költségvetés a tavalyihoz képest - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön az éves feladatszabó állománygyűlésen a fővárosban.

 
 A miniszter közölte: 2013-ban három százalékkal magasabb összegből, összesen 241 milliárd 367 millió forintból gazdálkodhat a tárca, amely a GDP 0,8 százalékának felel meg.
  
Hende Csaba emlékeztetett a kormány vállalására, hogy 2015-ig garantálják a honvédelmi költségvetés nominális összegének szinten tartását, ezt követően pedig évente a GDP 0,1 százalékával növelik.
 
Fotó: MTI - Máthé Zoltán
 
 
A miniszter az egyik legfontosabb idei feladatnak nevezte a "helikopterképesség" fenntartását. Itt három út lehetséges: vagy felújítják a régi szovjet gépeket, vagy használtakat vásárolnak, vagy esetleg újakat. A miniszter szerint a leggazdaságosabb az lenne, ha új helikoptereket vehetne a tárca.
Hende Csaba szerint 2013-ban Magyarországot felkérhetik Szlovénia légterének védelmére, amit a Gripen harci repülőgépekkel végezhetne a honvédség, és szeretnék elérni azt is, hogy a katonai repülőtereket ezután civil gépek is használhassák.
  
A miniszter a közelgő választási időszakra utalva azt mondta: továbbra sem tűrnek semmiféle "pártoskodást vagy kampányolást" a minisztériumban, a honvédelem ugyanis "nemzeti ügy".
(MTI - fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: