2013. február 28., csütörtök

A kormány döntött a tehervasúti körgyűrű megépítéséről



A kormány döntött a Budapestet elkerülő, úgynevezett "V0-s" tehervasúti körgyűrű megépítéséről - mondta Szijjártó Péter. A külkapcsolatokért felelős államtitkár szerdán a kormányszóvivői sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy Magyarország és Libanon közötti gazdasági együttműködési megállapodást írnak alá Orbán Viktor libanoni látogatása során.



Az államtitkár elmondta: a beruházás során 113 kilométer hosszú, kétvágányos, villamosított, két Duna-hidat is tartalmazó, nyílt vágányon óránként 160 kilométeres sebességet lehetővé tevő folyosót építenek meg. A kizárólag vasúti teherszállításra szánt útvonal Tatabánya és Cegléd között épül, így a vasúti teherszállítmányok a jelenlegi 4-5 nap helyett egy nap alatt szelhetik majd át az országot - tette hozzá.  Szijjártó Péter elmondta: a kormány még vizsgálja, hogy a kínai fejlesztési bankkal kötött, legalább 1 milliárd eurós fejlesztési együttműködés forrásainak felhasználásával építik-e meg a beruházást, vagy előnyösebb lenne uniós forrásokból finanszírozni az építkezést. Hozzátette: amennyiben a kínai forrás segítségével készül el a beruházás, úgy 2014 tavaszán elkezdődhet a kivitelezés, tehát addigra el kell végezni a költségbecslést, a tervezést és engedélyezést, és 2017-re elkészülhet az útvonal.
Fotók: fidesz.hu
Az államtitkár emlékeztetett: Magyarország egyik legnagyobb értéke a földrajzi elhelyezkedése, amelyből "hasznot kell húzni". Úgy fogalmazott: Magyarország a kelet-nyugati, illetve nyugat-keleti vasútszállítás tekintetében jelenleg versenyképtelen, az új beruházással "evidenssé kell tenni", hogy, ha valaki ezen a viszonylaton akar vasúton szállítani, az Magyarországon keresztül tegye. Szijjártó Péter elmondta: a magyarországi vasúthálózat Budapest központú, ami a személyszállítás esetében érthető, de a teherszállítás szempontjából hátrány. Emlékeztetett: napközben nem lehet ráereszteni a tehervasúti szállítmányokat a túlterhelt Budapest környéki elővárosi útvonalakra, így a teherszállítmányok átlagos sebessége Magyarországon jelenleg óránként 3 kilométer.
  
Az államtitkár bejelentette: az új tehervasúti útvonal a Budapestet Győrrel és Béccsel összekötő 1-es vasúti főútvonalról Tatabánya-Szárligetnél ágazik majd le és Vértesboglár-Vértesacsa-Ercsi-Kiskunlacháza-Bugyi-Dabas útvonalon éri majd el a Budapestet Cegléddel és Nyíregyházával összekötő 100-as útvonalat. Az útvonalat "autópálya-szerűen" építik majd meg, így többek között Székesfehérvár, Pusztaszabolcs, Kecskemét és Szeged felé is lesz leágazás - tette hozzá. Szijjártó Péter szerint a beruházás a magyarországi építőipar számára óriási lökést adhat, de a komáromi, tatabányai és szolnoki rendező-pályaudvarok megnövekedett forgalma is új munkahelyeket teremt. Emlékeztetett: Magyarországon 1948 óta nem volt zöldmezős közforgalmú vasútépítés.
  
A külkapcsolatokért felelős államtitkár kérdésre válaszolva elmondta: a ferihegyi gyorsvasút megépítése egyelőre lekerült a napirendről, hiszen a Malév csődje miatt csökkent a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma, ráadásul az egyik terminált a repülőtér üzemeltetője be is zárta.
Gazdasági megállapodást születik a miniszterelnök libanoni látogatása során

Többek között egy Magyarország és Libanon közötti gazdasági együttműködési megállapodást írnak alá Orbán Viktor libanoni látogatása során, ahová a kormányfőt üzletemberekből álló delegáció is elkíséri - közölte Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkára a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. Orbán Viktor szerda délután utazik hivatalos látogatásra Libanonba. Szijjártó Péter kérdésre válaszolva elmondta, Orbán Viktor találkozik majd a libanoni miniszterelnökkel, elnökkel és házelnökkel is, valamint egy egyetemen előadást tart a keresztény Európa előtt álló kihívásokról.
Az államtitkár - aki maga is részt vesz a látogatáson - közölte: a kormányfőt egy 36 üzletemberből álló delegáció is elkíséri útjára, ők üzleti fórumon vesznek majd részt. Három megállapodást írnak majd alá, gazdasági együttműködésről, diplomata útlevelek vízummenteségéről, illetve ösztöndíjakról - ismertette. Hozzátette, a kormánynak általános politikája, hogy minél több, a keleti nyitásban érintett országgal kössön ösztöndíj-megállapodásokat, mert ez hosszú távú megalapozása a jó gazdasági kapcsolatoknak. Magyarország Libanonra úgy tekint, mint az adott régió stabilitásának egyik legfontosabb láncszemére, ezért áprilisban az Európai Unió külügyminiszteri tanácsi ülésén napirendre akarják vetetni a Libanon stratégiai szerepéről szóló pontot - mondta az államtitkár.
(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: