2012. július 8., vasárnap

Közzétette második féléves munkatervét a kormány

A biztosítókat, a pénzügyi konglomerátumokat, valamint a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyát szabályozó új törvényjavaslatok kerülnek a többi között a kormány elé az év második felében, a kabinet Magyar Közlönyben pénteken közzétett munkaterve alapján.


Az Orbán Viktor kormányfő által ellenjegyzett dokumentum alapján az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) már júliusban a kabinet elé viheti a Magyar Vöröskeresztről szóló jogszabálytervezetét, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pedig az egyes közutak használatáért fizetendő díjak beszedésére vonatkozó részletes szabályokat tartalmazó kormányrendelet-tervezetet mutathatja be.
  
Szeptemberben a "nyugellátások és a baleseti járadék novemberi intézkedéséről" mutathatja be előterjesztését az Emmi, az NFM pedig a 2013-2020 közötti időszakra vonatkozó kibocsátás-kereskedelmi rendszerről szóló jogszabálytervezetét ismertetheti. A Nemzeti Gazdasági Minisztérium (NGM) még ebben a hónapban beszámolhat a kormánynak a dohányboltokban forgalomba hozható termékekről, valamint a dohánytermékek kiskereskedelmével közvetlenül összefüggő szolgáltatásokról szóló kormányrendelet tervezetéről, míg a Vidékfejlesztési Minisztérium a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításának és nyilvántartásának rendjéről szóló kormányrendelet-javaslatát terjesztheti elő.
  
A rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvényjavaslatot a Belügyminisztérium ismertetheti októberben, és ekkor számolhat be a választási eljárásról szóló törvény tervezett módosításáról a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium is. Az NGM ugyancsak októberben terjesztheti a kormány elé a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló törvényjavaslatot, valamint a gazdaságbiztonsági törvénynek nevezett jogszabály tervezetét.
  
A kabinet novemberben a pénzügyi konglomerátumokról és a felnőttképzésről szóló törvényjavaslatokat tárgyalhatja, mindkét előterjesztésért a gazdasági tárca a felelős.
  
Decemberben egyebek mellett a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítása kerül napirendre, de a Vidékfejlesztési Minisztérium bemutathatja javaslatait a mosószerekben és a mosogatószerekben használt foszforvegyületek korlátozásáról szóló kormányrendelethez.
(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: