2012. július 9., hétfő

A 2013-as büdzsé fő számairól is szavaz a Ház a nyári szünet előtt

A jövő évi költségvetés fő számainak elfogadásával érhet véget jövő héten az Országgyűlés rendkívüli nyári ülésszaka. A Ház hétfőn és csütörtökön külön ülésnapokat tart, ezeken összesen huszonhét előterjesztést fogadhatnak el a képviselők, az elsők között például a pénzügyi tranzakciós illeték és a biztosítási adó bevezetését, míg a hét második felében a 2013-as büdzsé fő számait.
 
 
A hétfői ülés a megszokott időpontban, 13 órakor kezdődik, ám a napirend előtti felszólalások után rendhagyó módon nem lesznek interpellációk, azonnali kérdések és kérdések, azokat a házelnök javaslatára ugyanis csak csütörtökön mondhatják el a képviselők. A Ház napirendjén így csak határozathozatalok szerepelnek, valamint három, korábban tárgyalni kezdett javaslat részletes vitája. Több nemzetközi szerződés kihirdetése után az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosítását fogadhatja el az Országgyűlés. Ezt követően a víziközmű-szolgáltatással, a szakmaközi szervezetekkel és az agrárpiaci szabályozással, továbbá a szőlőtermesztéssel és a borgazdálkodással, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal összefüggő jogszabályokon változtathat a Ház.

A pénzügyi tranzakciós illetékről és a biztosítási adó bevezetéséről szóló kormányzati javaslatról is hétfőn tartanak zárószavazást. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek egy szerdán benyújtott módosító indítványa alapján a hitelek és kölcsönök folyósítására és törlesztésére nem vonatkozna majd a tranzakciós illeték, amely alól azonban mégsem mentesülnének a postai sárga csekkes készpénzbefizetések. Orbán Viktor miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásában közölte, a pénzügyi tranzakciós illeték biztosít költségvetési forrásokat a kormány 300 milliárd forintos munkahelyvédelmi akciótervéhez. A kormányfő pénteki rádióinterjújában arra is kitért, hogy pénzügyi tranzakciós illetéket mindenki fizet, és ez alól a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sem lehet kivétel. A jegybank ezzel kapcsolatban korábban arra figyelmeztetett, az illeték miatt keletkezett veszteségeit a hatályos törvények alapján a magyar államnak kell majd megtérítenie a következő évben. A teher MNB-re történő kiterjeszthetőségéről az Európai Központi Banktól (EKB) kért vizsgálatot a magyar kormány.

A kabinet a 2013-as költségvetésben 283 milliárd forintos bevételt remél a jövő évben bevezetni kívánt tranzakciós illetékből. A biztosítási adó szintén 2013. január 1-jén léphet hatályba, és a baleseti adót, a biztosítókat terhelő pénzügyi intézményi különadót és a tűzvédelmi hozzájárulást válthatja ki. Az egyesített összegű adónem jövő évi előirányzata 52,5 milliárd forint.

Csütörtök reggel kilenc órakor ugyancsak napirend előtti felszólalásokkal indul a nap, majd a pótolt interpellációs blokk után várhatón délután fél egykor kezdődhet az utolsó parlamenti szavazás a nyári szünet előtt. Ez alatt a parlamenti szokásoknak megfelelően kétszer szavaznak a jövő évi költségvetési törvényjavaslatról, először a több mint háromszáz képviselői módosító javaslatról döntenek, majd az Országgyűlés költségvetési bizottsága visszavonul, hogy kiszámítsa, az esetleges változtatások miként érintik a fő számokat. A testület ülése alatt hat olyan indítvány záróvitáját bonyolítják le, amelyeket még az ülésnap végén szintén elfogadhat a Ház.

A jövő évi költségvetést a miniszterelnök javaslatára kezdte a hagyományos őszi, téli időpontnál jóval korábban tárgyalni az Országgyűlés. Orbán Viktor mindezt azzal indokolta, hogy így kiszámíthatóbb, stabilabb alapokon állhat az ország pénzügyi gazdálkodása. Matolcsy György június 15-én benyújtott előterjesztése alapján az államháztartás - önkormányzatok nélküli - bevétele jövőre 3,2 százalékkal növekedhet az ideihez képest. A javaslat szerint a kiadások 10.492,4 milliárd forintot tesznek ki 2013-ban, így a hiány 643,2 milliárd forint, a GDP 2,1 százaléka lehet. A nemzetgazdasági miniszter június végén jelentette be, hogy az általa írt 1,6 százalék helyett akár 2 százalékos gazdasági növekedés is elérhető jövőre a kormány munka világát érintő, tehercsökkentő csomagjának köszönhetően. A 2013-as büdzsé fő számai mellett csütörtökön megszavazhatják még a kormány Erzsébet-programról, illetve a hulladékról szóló törvényjavaslatát, de módosíthatják a tankönyvpiac rendjéről, valamint a köznevelésről és a felsőoktatásról szóló jogszabályokat, továbbá elfogadhatják azokat a változtatásokat, amelyek egységesítenék a rendészeti feladatokat ellátók tevékenységéről szóló szabályokat, és a rendőrséget is bevonnák az iskolakerülés elleni fellépésbe. A nap végén a levezető elnök feladata lesz összehívni az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülését, amelyet várhatóan szeptember 10-én tartanak.
(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: