2012. július 4., szerda

Csángó zarándoklatot szerveznek Magyarországra

Első alkalommal szerveznek csángóknak csoportos zarándoklatot Magyarországra, a részvevők a szakrális szempontból fontos helyszíneket keresik fel az augusztus 20-ai nemzeti ünnephez kapcsolódóan; a rendezvény fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke - jelentették be a szervezők kedden Székesfehérváron.


Nagy Sándor, az egyik szervező a sajtótájékoztatón elmondta, a cél az, hogy a csángók magyar identitását erősítsék, valamint kérjék Szent István szakrális erejének segítségét a nemzet újraegyesítésében, aki a legnagyobb tiszteletnek örvendő szent a csángók körében. Hozzátette, Szent István miatt az ország történelmi fővárosa, Székesfehérvár lesz a végállomása a csángó zarándoklatnak.
  
Két busszal csaknem százan érkeznek Magyarországra, a program a szó szoros értelmében vett zarándoklat lesz - mondta Nagy Sándor. "Szeretnénk, ha a legtávolabbi magyar népcsoport, a csángó is visszatalálna a gyökerekhez és folyamatos, élő kapcsolatot építene ki az anyaországgal és Székesfehérvárral" - fogalmazott.
  
A zarándoklat a csángóföldi Klézséről indul, érinti Pusztinát, Gyimesbükköt, Gyimesközéplokot, Csíkszeredát, Székelyudvarhelyt, Segesvárt, Aradot, majd augusztus 18-án éri el Szegedet, ahol Kiss-Rigó László szeged-csanádi katolikus megyés püspök fogadja a menetet. A zarándokok másnap Ópusztaszeren megtekintik a Feszty-körképet, majd Lakitelken találkoznak Lezsák Sándorral, a Nemzeti Fórum elnökével, az Országgyűlés alelnökével.
  
A zarándokok augusztus 20-án Székesfehérváron részt vesznek a hagyományos ünnepi szentmisén és ünnepi körmeneten, majd a Nemzeti Emlékhelyen megtekintik Szent István szarkofágját. A következő napon a Parlamentben fogadja a zarándokokat Kövér László házelnök. Az Országház és a Szent Korona megtekintése utána a zarándokok a Szent István-bazilikában tisztelegnek a Szent Jobb előtt.
  
Nagy Sándor kiemelte, hogy a csángó zarándoklatot Csíksomlyó mintájára szeretnék hagyománnyá tenni, évente megismételni.
(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: