2012. július 2., hétfő

A Ház napirendjén a jegybanktörvény módosítása

Az Országgyűlés hétfőn és kedden, illetve pénteken ülésezik a jövő héten. A képviselők a hét első napján dönthetnek az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról, a nyugdíjak adómentességének megőrzéséről, valamint a vörös csillag nyilvános viselésének további tiltásáról, míg a hétvége előtt a jegybanktörvénynek a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalások megkezdéséhez szükséges módosításáról is zárószavazás várható.


A hétfői ülésnap Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődik, a miniszterelnök beszédében elsősorban a hétvégi brüsszeli uniós csúcstalálkozó eredményeit és azok Magyarországot érintő hatásait ismerteti.  A szokásos interpellációs blokkot követően elsőként az árfolyamgát szabályain változtathat az Országgyűlés, július 1-jéről szeptember 30-ra tolva azt a határidőt, amíg a közszférában dolgozók igényelhetik az állami támogatást.    

A parlament elfogadhatja azt a kormánypárti törvényjavaslatot is, amely alapján a jövőben nemcsak miniszter, hanem a miniszterelnök is irányíthatja majd a polgári hírszerzési tevékenység ellátásáért felelős Információs Hivatalt.  Zárószavazás várható még a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló jogszabályok változtatásáról, emellett az Országgyűlés - a jelenleg hatályos szabályozást felülírva - kimondhatja, hogy a nyugdíjak 2013 után is megőrzik adómentességüket.    
A képviselőknek dönteniük kell a pénzügyi tranzakciós illeték és a biztosítási adó bevezetéséről szóló indítványokhoz benyújtott módosító javaslatokról is, majd a határozathozatalok végén az Emberi Jogok Európai Bíróságának Fratonolo kontra Magyarország ügyében hozott ítéletében foglalhatnak állást. A kormány határozati javaslatának elfogadásával az Országgyűlés rögzítené, hogy nem ért egyet a büntető törvénykönyv módosításával és a strasbourgi bíróság ítélettel, amely alapján a magyar államnak kártérítést kell fizetnie a vöröscsillag-viselés miatt elmarasztalt Fratanolo Jánosnak, a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnökének. Az igazságügyi miniszter erről szóló javaslatában azt kezdeményezi, a jövőben mindig a pártoknak kelljen állniuk a kártérítést, ha Magyarországot az európai emberi jogi bíróság elmarasztalja az önkényuralmi jelképek használatának tiltásáért.    

A hétfői határozathozatalokat követően jórészt korábban tárgyalni kezdett előterjesztések, például a Magyar Állatorvosi Kamaráról és a hulladékról szóló törvényjavaslat vitája folytatódik.    

Kedden egyebek mellett a jövő évi költségvetést megalapozó törvények módosítását kezdheti tárgyalni a Ház, de terítékre kerül az ország gazdasági stabilitásáról szóló jogszabály változtatása is.    

Az Országgyűlés pénteken határozathozatalokkal kezdi egynapos ülését, a képviselők így akár már ekkor elfogadhatják a jegybanktörvény módosítását, ami után Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter szerint megkezdődhetnek a tárgyalások a valutaalappal és az Európai Unióval.     Szintén a hét utolsó munkanapján kerül napirendre a 2013-as büdzsé összesen nyolcórás időkeretben tervezett részletes vitája. A kormányoldal és az ellenzéki frakciók ebben négy-négy órán át értékelhetik a költségvetési javaslathoz benyújtott módosító indítványokat.    

A parlament várhatóan a július 9-én kezdődő héten fejezi be nyári rendkívüli ülésszakát.
(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: