2012. július 4., szerda

Hazánk sikere is, hogy fennmarad a közös agrárpolitika



Részben magyar sikerként értékelte az EU Közös Agrárpolitikájának (KAP) fennmaradását a unió soron következő költségvetési időszakában, 2014 és 2020 között Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, kedden Budapesten, egy szakmai tanácskozáson.


 
 
A vidékfejlesztési miniszter a "KAP reform 2014-20 - agrárgazdasági kihívások" című konferencián elmondta, 2011 első félévében a magyar EU-elnökség kimagasló eredménye volt, hogy sikerült megvédeni a Közös Agrárpolitikát, így a gazdák a jövőben is kapnak támogatást.
  
Hozzátette: voltak ugyanis olyan tagállamok, amelyek meg akarták szüntetni az agártámogatások rendszerét, illetve markánsan, például 30 százalékkal csökkenteni akarták a Közös Agrárpolitika költségvetési keretét. Ám a magyar elnökség ideje alatt a tagországok nagy többséggel a KAP folyatása mellett szavaztak - fejtette ki.
Fotó: MTI - Földi Imre
A konferenciát, amelynek témája az 50 éves KAP és a KAP jövője, a vidékfejlesztési tárca és a Külügyminisztérium közösen szervezte.
  
Sikertörténet a KAP

A miniszter kitért rá: az elmúlt 50 év alatt a KAP – minden kritika ellenére – az egyik legerősebb és legeredményesebb közösségi vívmánnyá vált. A második világháborút követő évtizedekben, az élelmiszerhiánnyal és az újjáépítés terheivel jellemezhető Európában megteremtette az élelmiszer önellátást, hozzájárult az életszínvonal növekedéséhez.
  
A KAP-nak köszönhetően sikerült megőrizni a vidéki tájak sokszínűségét, a termelési hagyományokat, a genetikai örökséget. A Közös Agrárpolitika segített az agrármodernizációban, megteremtette az élelmiszerbiztonságot, ösztönzi a gazdálkodókat arra, hogy fenntartható pályára állítsák a mezőgazdaság fejlődését - fejtette ki.
  
Az első 30 év után az agrártermelés meghaladta a belső piac felvevőképességét, és így a fejlődés eredményeként szükségessé vált a KAP reformja. Ez 1992-ben indult el, és gyakorlatilag a mai napig tart.
  
Magyarország 2004 óta tagja az Európai Uniónak, így nyolc éve működik a magyar mezőgazdaság a KAP keretei között. Nyolc éve állnak rendelkezésre a közösségi források a gazdálkodók támogatására. Ebben a nyolc évben rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek az érintettek a KAP-pal kapcsolatban. Egyúttal kikristályosodtak azok a stratégiai célkitűzések, amelyek mentén tovább lehet haladni - mondta a miniszter.
  
A jövőre vonatkozó elképzelések közül Fazekas Sándor kiemelte: Magyarország természeti és éghajlati adottságai magas színvonalú és változatos élelmiszertermelésre ösztönzik a magyar gazdálkodókat. De az ország még számottevő mezőgazdasági potenciállal rendelkezik - például ilyen az édesvíz-készlet -, amit ki lehet használni.
  
Sokszínű mezőgazdaságra van szükség

A miniszter úgy vélte, Magyarországnak és a magyar vidéknek olyan erőteljes és sokszínű mezőgazdaságra van szüksége, ahol a családi gazdaságoknak kiemelt szerepe van. Emellett a növénytermesztés és az állattenyésztés egyensúlyban van, a helyben előállított áru érték, miközben a gazdasági és környezeti szempontok is fontos jellemzői a gazdálkodásnak. E tekintetben a KAP, a Nemzeti Vidékstratégia és a Darányi Ignác Terv célkitűzései gyakorlatilag egybe esnek - húzta alá.
  
Utalt arra: a 2010 őszén megjelent bizottsági közlemény óta ismert az a hármas célkitűzés-rendszer, amelyet a 27 tagállam egyhangúlag fogadott el a KAP közös irányaként. Az életképes élelmiszertermelés, a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás, a vidéki közösségek és vidéki munkahelyek fenntartása az EU legfontosabb prioritásai. Megjegyezte: a Nemzeti Vidékstratégiában is elsőbbséget élveznek ugyanezek a célkitűzések.
   
Emlékeztetett: a KAP 2014 és 2020 közötti kereteiről már több éve folyik az eszmecsere. A mostani konferencia is azt a célt szolgálja, hogy a tanácskozás résztvevői megismerjék a jogszabálytervezetek tartalmát, a vitás kérdéseket, valamint a magyar álláspontot.
  
Ez utóbbi szerint a KAP a funkció- és feladatkörét kizárólag akkor tudja ellátni, ha forrásai nem csökkennek.
  
További határozott álláspont az is, hogy a KAP már ma is jelentős környezetvédelmi előnyöket garantál. Ezért ezek erősítésével Magyarország is egyetért, de álláspontja szerint azt mindenképpen el kell kerülni, hogy a gazdálkodók tevékenységében vagy anyagi helyzetében törést okozzon ez a változtatás. A támogatási felsőhatár bevezetése régi közösségi igényt elégít ki, amit Magyarország is támogat.
  
Magyarország üdvözli a kisgazdaságok egyszerűsített támogatási rendszerét is, ami itthon várhatóan több tízezer gazdálkodó életét fogja megkönnyíteni.
  
Fazekas Sándor hozzátette: a piaci beavatkozások köre ugyan szűkülni, intenzitása várhatóan mérséklődni fog, ám bővülnek a kockázatkezelési eszközök, s új elemként megjelenik egy jövedelemstabilizációs mechanizmus is.
  
Hozzátette, a vidékfejlesztés területén a magyar intézkedési lehető
Fontos a kohéziós és a közös agrárpolitika megőrzése

A következő több éves (2014-2020) uniós költségvetési keretben Magyarországnak fontos a kohéziós és a közös agrárpolitika megőrzése, mert ezek olyan növekedést szolgáló eszközök, amelyek azonnali eredményeket hoznak - fejtette ki Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára kedden Budapesten egy konferencián.
Az államtitkár a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Külügyminisztérium által a közös agrárpolitikáról rendezett keddi konferencián elmondta, célszerű lenne, ha ezekre a jövőben sem jutna kevesebb forrás. Hozzátette, nem kellene csökkenteni a költségvetés főösszegét sem, hiszen ha vannak közös céljai, közös politikái az uniós tagállamoknak, akkor "nevetségessé" válnak, ha nem teszik hozzá az elérésükhöz szükséges forrásokat.
  
A költségvetésről először az Európai Bizottság készített javaslatot, amellyel minden tagállam elégedetlen, és a bizottság szerint ez azt jelenti, hogy jó elképzelést dolgoztak ki - fogalmazott Győri Enikő. Emlékeztetett, az uniós állam- és kormányfők múlt heti csúcstalálkozójukon elhatározták, hogy az év végéig megállapodnak a költségvetésről.
  
Az államtitkár úgy vélekedett, nem a kohéziós politika kudarcát jelentik az EU perifériáján a közelmúltban tapasztalt problémák; a keleti tagállamokban gyakran hatékonyabban használták fel a támogatásokat. Magyarország esetében a bizottság javaslata komoly csökkenést irányoz elő, de az elmúlt egy évben többeket sikerült meggyőzni, hogy minden tagállamnak fontos a kohézió, amely a külső versenyképességet is segíti - hangsúlyozta. Kitért arra is, hogy a kohéziót támogatók csoportjához jelenleg tizenöt tagállam tartozik.
  
A közös agrárpolitikáról azt mondta, a már ötven éve létező eszköz az európai polgárok számára "a megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszer garanciája".
  
Dacian Ciolos mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős uniós biztos a konferencia résztvevőinek küldött üzenetében kiemelte: az európai mezőgazdaság erőssége a termelési módszerek sokszínűsége, ezért olyan agrárpolitika kell, amely figyelembe veszi a nemzeti és regionális sajátosságokat.
  
A biztos hangsúlyozta az élelmiszerellátás biztosításának, a természeti erőforrások megőrzésének és a területi egyensúly fenntartásának fontosságát. Úgy vélte, az EU vezető szerepet tölthet be a jövő élelmiszerellátásában, amelynek feladata a jelenleginél több áru előállítása a környezetet kevésbé terhelő módon.
(MTI - fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: