2013. március 13., szerda

Rogán: Megvédjük a családokat és a rezsicsökkentést


Jóval erősebb védelmet fog kapni a rezsicsökkentés, ha az energiahivatal megkapja azokat a jogköröket, amelyekről az országgyűlés csütörtökön szavazni fog – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Rogán Antal a parlament rendkívüli összehívása kapcsán.
 
A bírósági döntések veszélyeztetik a rezsicsökkentést. Abban az esetben, ha a rezsicsökkentés megtámadására indított szolgáltatói kereseteknek helyt ad a bíróság, és ezek jogerőre emelkednek, akkor egy átlag magyar családnak havi 4400 forintot kellene visszafizetnie januárra, februárra, márciusra vonatkozóan – hívta fel a figyelmet Rogán Antal. A Fidesz-frakció elkötelezett amellett, hogy megvédjük a magyar családokat és a rezsicsökkentést, ennek érdekében kezdeményeztük a parlament rendkívüli ülésének összehívását a csütörtöki napra – jelentette be a Fidesz frakcióvezetője. A rendkívüli parlamenti ülés célja az, hogy döntsünk az energiahivatal megerősítéséről - tette hozzá.
Fotó: fidesz.hu
Az energiahivatal önálló intézménnyé válik; rendeletalkotási joggal is rendelkezik majd, ily módon a rezsicsökkentés érdekében hozott energiahivatali határozatokat a szervezet a saját maga alkotott rendeletekkel is meg tudja védeni. A rendeletek pedig nem támadhatók meg a bíróságon, ennél fogva teljes mértékben érvényt tudunk szerezni a rezsicsökkentésnek – fejtette ki Rogán Antal. A politikus kérdésre válaszolva elmondta, jogorvoslatnak természetesen itt is van helye, az Alkotmánybíróságon támadhatók meg a rendeletek, de jóval erősebb védelmet fog kapni a rezsicsökkentés, ha az energiahivatal megkapja azokat a jogköröket, amelyekről a parlament csütörtökön szavazni fog.

Jól látható, hogy a szolgáltatók által indított keresetek több pontban is támadják a rezsicsökkentés ügyében hozott intézkedéseket. A keddi napon a parlament hozott már döntést; a gáz- és villamosenergia törvény módosításán keresztül elértük azt, hogy bebiztosítottuk az energiahivatal eddig hozott határozatait. Az energiahivatal hatósági jogkörének a megerősítése, a rendeleti jogkör megadása a következő lépés lesz a csütörtöki napon – tette hozzá.

A Fidesz frakcióvezetője felhívta a figyelmet arra, nem ez az első, és nem is az utolsó támadás, ami a rezsicsökkentést éri. Számítunk további külföldi és belföldi nyomásgyakorlásra, ezért a Fidesz-frakció megtárgyalta és fontosnak tartja a párt elnöksége által kezdeményezett petíciót. A Fidesz-frakció képviselői elsőként csatlakoznak az elnökség által kezdeményezett aláírásgyűjtéshez, melyet saját választókörzetükben is elindítanak - fűzte hozzá. A petíció azt teszi világossá, hogy a magyar embereknek fontos a rezsicsökkentés. "Nem a magyar kormánnyal, nem is a Fidesszel állnak szemben az energiaszolgáltatók, hanem a családokkal" - jelentette ki. Elmondta azt is, hogy a bírósági döntés veszélyezteti a magyar családokat, ezért a parlamentnek és a miniszterelnöknek az a kötelessége, hogy kiálljon a rezsicsökkentés mellett.
Kérdésre válaszolva Rogán Antal közölte, a gáz- és energiaszolgáltatók ellenérdekeltek a rezsicsökkentésben, a mögöttük lévő tulajdonosi körök vagy éppen az anyaországok politikusai pedig támogatják őket ebben. Nem véletlen, hogy erőteljes francia vagy német nyomásgyakorlás is van a kormányon – jegyezte meg. Nekünk nem a bíróságokkal van bajunk, hanem többek között azzal, hogy a szolgáltatói összefogás ilyen gyorsan vezetett eredményre, példátlan gyorsasággal ítélkeztek ebben az ügyben a bíróságok - fogalmazott, hozzátéve: nem kíván egyetlen bíróságot sem kritizálni, de ilyenkor, ha példátlan gyorsasággal történik az ítélkezés, példátlan gyorsasággal kell a parlamentnek is reagálnia arra, hogy meg tudja védeni a rezsicsökkentést.

Szintén kérdésre válaszolva Rogán Antal elmondta, a rezsicsökkentés folytatódni fog, a vízdíjak, a szemétszállítási és a csatornadíjak tekintetében még a nyár előtt végre kívánják hajtani a következő lépést, és a fűtési szezon kezdete előtt megvizsgálják a fűtési költségek, illetve a villamosenergia további csökkentésének a lehetőségét.

Az alkotmánymódosítás elleni tiltakozások kapcsán Rogán Antal elmondta, mindenki véleményét tiszteletben tartják és meghallgatják, de arra kér minden tiltakozót, hogy tartsák be a jogszabályokat. Emlékeztetett, az is jól mutatja, hogy Magyarországon demokrácia van, hogy 2006-ban a Gyurcsány-kormány rögtön rendőrökkel verette szét a tüntetéseket, ma viszont szó sincs erről. Sőt, még akkor is arra kérjük a rendőrséget, hogy minden körülmények között tartsák tiszteletben a szólásszabadság ügyét, amikor a tüntetők megszegik a jogszabályokat – tette hozzá.
(fidesz.hu)
 

Nincsenek megjegyzések: