2013. május 21., kedd

Teljes ellenőrzési és szankcionálási jogot kap az NFH

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a rezsicsökkentés mind a kilenc  területén jogosítványokat kap arra, hogy ellenőrizze azt a tájékoztatást, amit a szolgáltatók kötelesek nyújtani a fogyasztóknak a rezsicsökkentés megvalósulását illetően - jelentette ki Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő, a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport elnöke keddi sajtótájékoztatóján.

Németh Szilárd a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, „alapvető állampolgári és fogyasztói jognak” gondolják az információhoz való hozzájutást. A kormánypárti képviselő fontosnak nevezte, hogy az állampolgárok pontos képet kapjanak arról, mennyit fogyasztottak, mi alapján számították ki a fogyasztásukat, és mennyit kell fizetniük a szolgáltatásokért. Ezért a pénteken benyújtott törvényjavaslat értelmében, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a rezsicsökkentés mind a kilenc – a villany, a gáz, a távfűtés, a PB-gáz, a szemét-, víz- és csatornadíjak, illetve a szennyvízszippantás és a keményseprés – területén jogosítványokat kap arra, hogy ellenőrizze azt a tájékoztatást, amit a szolgáltatók kötelesek  nyújtani a fogyasztóknak – mondta Németh Szilárd.
Fotó: fidesz.hu
A cikk hamarosan bővül.
(fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: