2013. május 24., péntek

Répássy: Az alkalmazottak létszámát nem lehet csökkenteni

Répássy: Az alkalmazottak létszámát nem lehet csökkenteni Nem lesznek elbocsátások a kormányhivataloknál a 3 milliárd forintos zárolás miatt - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi minisztérium államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában. Répássy Róbert bejelentette azt is, hogy a közelmúltban komoly felháborodást kiváltó esetek elkerüléséhez átalakítaná az igazságügyi szakértők munkaszervezési rendszerét az igazságügyi tárca.

Átszervezésekkel, és nem elbocsátásokkal oldják meg a 3 milliárd forintos zárolás nyomán keletkező problémákat a kormányhivataloknál - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára.

Répássy Róbert hangsúlyozta, hogy a kormányablakokban ügyfelekkel foglalkozó alkalmazottak létszámát nem lehet csökkenteni. A létszámcsökkentést úgy tudja elképzelni, hogy a nyugdíjba vonulók álláshelyét már nem töltik be, és erre a kormány hozott is határozatot - fejtette ki.

Arra a felvetésre, hogy ez akkor is az ellátás romlásához vezethet, Répássy Róbert aláhúzta, vannak még tartalékok a közigazgatásban, amelyeket fel kell tárni.

Több ügy, mint például az öregek kegyetlen - két esetben a megtámadott halálával végződő - bántalmazásával és kirablásával vádolt, ám nemrég szabadlábra helyezett R. E. és bandájának ügye is, már a bírósági szakasz előtt, a szakértői vélemény késedelme miatt húzódott évekig, ezért van szükség a rendszer felülvizsgálatára - mondta Répássy Róbert. Kiemelte: az igazságügyi szakértők ügyében lépni kell.

Bizonyos területeken kevés szakértő dolgozik Magyarországon, ám az államtitkár szerint a rendszer összességében képes lenne arra, hogy gyorsan feldolgozza az ügyeket, azonban nem egy szervezet irányítja őket. Mint mondta, ahány szakértő, annyiféle szervezetbe tagozódik és annyiféle különböző megbízási formában vagy feladati formában látja el a munkáját, így ezeket egységesíteni kellene vagy legalább közelíteni egymáshoz. A szakértők szervezésében az államnak nagyobb szerepet kell vállalni - tette hozzá.
 Répássy Róbert úgy gondolta, hogy az igazságügyi szakértői kamarának, az intézeti szakértőknek, valamint az igazságügyi tárcának közösen kellene kidolgoznia ennek részleteit.
(inforadio.hu-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: