2013. május 23., csütörtök

Csütörtökön temetik el Rácz Sándort


Csütörtök délután, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben vesznek végső búcsút Rácz Sándortól, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) tiszteletbeli elnökétől - tájékoztatta a szervezet az MTI-t.
 
 
 A búcsúszertartást megelőzően, kora délelőtt róhatják le kegyeletüket a hozzátartozók és tisztelők a Szent István-bazilikában, majd ugyanott gyászmisét tartanak, amelyen a sajtó képviselői csak előzetes regisztrációt követően vehetnek részt - közölte a MVSZ.
  
Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke április 30-án, életének 81. évében hunyt el a budapesti Kékgolyó utcai onkológiai intézetben.
  
Rácz Sándor 1933. március 17-én született egy Hódmezővásárhelyhez közeli tanyán. 1947-től a budapesti Standard Gyár szerszámkészítőjeként dolgozott. 1956-ban megválasztották a vállalat (akkor már Beloiannisz Híradástechnikai Gyár) üzemi munkástanácsa tagjának. A kerületi, majd 1956. november 16-án a Nagy-budapesti Központi Munkástanácsba került, amelynek december 11-ig az elnöke volt. 1958 márciusában életfogytiglani börtönre ítélték, 1963 márciusában amnesztiával szabadult.
  
1999-ben Nagy Imre Emlékplakettel tüntették ki azért a tevékenységéért, amellyel a 1970-1980-as években következetesen küzdött a forradalom emlékének ébrentartásáért.
  
Orbán Viktor miniszterelnök levélben nyilvánította ki együttérzését az elhunyt családjának, azt írva: "büszkék lehetünk arra, hogy minden viszontagság ellenére a Rácz Sándorhoz hasonló bátor emberek áldozathozatalának köszönhetően megmaradtunk, és a magyarság ma újra szabad, erősödő, gyarapodó és emelkedő nemzet."
  
A kormányfő gyászlevelében arra hívta fel a figyelmet, hogy Rácz Sándor, a világszerte nagyra becsült forradalmár és közéleti ember hazája mellett a Fidesz-Magyar Polgári Szövetséget is szolgálta tiszteletbeli tagként.  
  
Rácz Sándor nős volt, két gyermek apja.
(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: