2012. október 14., vasárnap

Völner: Nagyobb önerő mellett is érdemes és kell fejlesztéseket megvalósítani

Két új üzemcsarnokot épített a Layer Kft. Szeghalomban, a Sárréti Ipari Parkban. A beruházás az Új Széchényi Terv Dél-Alföldi Regionális Operatív  Program támogatása mellett valósult meg 644 millió forintból. Az üzemcsarnokok pénteki ünnepélyes átadásán részt vett Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúra fejlesztéséért felelős államtitkára és Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetsége főtitkára.

A Layer Kft. az egyik csarnokot saját telephelye fejlesztéseként építette, a másikat a Sárréti Ipari Park üzemeltetőjeként. A csarnokok együttes alapterülete 6400 négyzetméter. A beruházás teljes költsége 644 millió forint, ebből a vissza nem térítendő EU-támogatás 271,7 millió forint volt.
  
Völner Pál méltatta a szeghalmi központtal működő középvállalkozás beruházási programjait. Kiemelte: a kis- és a középvállalkozások iránt elkötelezett kormánynak jó partnere a szeghalmi vállalkozás, hiszen bizonyítja, hogy nagyobb önerő mellett is érdemes és kell fejlesztéseket megvalósítani.
  
Dávid Ferenc főtitkár hangsúlyozta: a gazdaság és a kormány akkor lehet sikeres, ha az üzleti szféra is halad előre, ezért az üzleti szférát kell talpra állítani és erősíteni. A Layer Kft. árbevétele 2011-ben 1,771 milliárd forint volt, a bevétel jelentős hányadát az építőipari generál-kivitelezés adta, illetve a vas- és acélipari termékek kis- és nagykereskedelme. A társaság nyeresége 162 millió forint volt, több mint 100 embert foglakoztat.
(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: