2012. október 12., péntek

Czerván: Kulcselem a versenyképesség fokozása

Az utóbbi évek egyik legjelentősebb mezőgazdasági káreseményét okozta az idei aszályos időjárás - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára. Czerván György szerint a kormány földtörvény-tervezetének egyik kulcseleme a versenyképesség fokozása.

Az utóbbi évek egyik legjelentősebb mezőgazdasági káreseményét okozta az idei aszályos időjárás - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Czerván György, aki szerint pontos számok novemberre lesznek. A Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára közölte: a termelőknek 4,1 milliárd forintot kellett volna befizetni a kárenyhítési alapba, de ez csak részben történt meg, néhány ezren nem teljesítettek. Az állami hozzájárulással együtt mintegy 8 milliárd forint lesz a kárenyhítési alapban, ám ennél a károk jelentősebbek. Az alap felülről nyitott, és a tárca a tényleges károk ismeretében és a költségvetési helyzet függvényében javaslatot tehetnek annak feltöltésére - tette hozzá.

A kormány földtörvény-tervezetének egyik kulcseleme a versenyképesség fokozása - hangsúlyozta az agrárgazdaságért felelős államtitkár. Czerván György szerint a magyarországi zöldség-gyümölcs-, illetve a húságazat alapvető adottságai jelenleg is versenyképesek.

A klímaváltozás - a károk legfőbb okozója - napjainkban megkerülhetetlen probléma az agráriumban, és a magyarországi termelők körében is egyre nagyobb az igény a korszerű technológiák alkalmazására - emelte ki az államtitkár. Hozzátette: a vidékfejlesztési alapból egyelőre korlátozott mértékben támogathatóak az öntözési beruházások, ám a következő vidékfejlesztési ciklusban a kormány prioritásként kezeli ezt a területet.
(inforadio.hu)

Nincsenek megjegyzések: