Körmendy Zsuzsanna
2011. szeptember 17. 00:01
Temetni jöttem az őszödi beszédet, nem dicsérni. Van abban valami végtelenül fölháborító, hogy miközben ezer közül egy ember tudja, mikor hangzott el Kossuth ceglédi beszéde (1848. szeptember 24.), és tízezer közül egy, hogy mely alkalomból mondta el Apponyi Albert szívfájdító igazságokkal teli trianoni beszédét (1920. február 16.), egy e századi kalandor politikus gyalázatos szóömlenyének dátumára mindannyian pontosan emlékszünk.
Nincs olyan újságolvasó ember, aki ne tudná felidézni, mi történt 2006. szeptember 17-én. Még újságok híradásaiban is „az őszödi beszéd ötödik évfordulójáról” olvashatunk, holott szeptember 17. nem a beszéd elhangzásának, hanem kiderülésének napja. Ha van mire emlékeznünk ezen a napon, akkor arra kellene elsősorban, hogy ekkor nyílt ki a szemünk egyszer s mindenkorra, ekkor lepleződött le jóvátehetetlenül az MSZP–SZDSZ-kormány gyászos tehetetlenkedése, élén egy betegesen hazudozó miniszterelnökkel, akinél egyetlen kormányfő sem ártott többet a szabad Magyarországnak két évtized alatt.
Ha van miért megtartani emlékezetünkben ezt a napot, akkor annak oka a nagy közös észre térés, az országos kijózanodás. Hiába volt miniszterelnök, ettől a naptól kezdve nem Gyurcsány Ferencnek állt a zászló. Az övével együtt az MSZP és az SZDSZ sorsa is megpecsételődött. S ha bármiféle jelentősége lenne annak a zavaros, visszataszító, ön- és pártját leleplező szódiarénak, amelyet Gyurcsány produkált, akkor májusban emlegetnénk-elemezgetnénk a hírhedett beszédet, márpedig nem ez történik. A Gyurcsány- beszéd ma már senkit sem érdekel.
A mai nap valóban évforduló: vakító egyértelműséggel ötödik esztendeje kezdődött el az MSZP feltartóztathatatlan zsugorodása és az SZDSZ teljes lejáratódása. Magas fordulatszámra kapcsoltak lefelé a lejtőn. Ezen a napon derült ki, hogy Gyurcsány nemcsak pártját, hanem az országot is képes félkézzel a szakadék felé taszítani. S mivel azt hitte, övéi közt van, olyasmiket is kikotyogott, aminek a hatásáról csak akkor lehetett volna tudomása, ha erkölcsi lényként viszonyult volna olyan fogalmakhoz, mint lelkiismeret, igazmondás, kormányzati felelősség.
Aki Balatonőszödön azt a gyomorforgató beszédet elmondta, fogalma sincs azokról az emberekről, akik ebben az országban élnek. Azt hitte, ha valami hasonlót mond az Örkény Istvánnak tulajdonított szállóigéhez, amelyet az író az 1956-os forradalom kitörése után a rádió szerepéről megfogalmazott („hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon”), akkor ő is örkényi magaslatokra emelkedik. Az önkényuralom szörnyarcát megérzékítő mondatot szinte szó szerint megismételni („hazudtunk reggel, délben meg este”) Gyurcsány részéről nem csak politikai ízlésficam volt, egyúttal arról árulkodott, hogy ez az ember egyszerűen… buta.
Hiszen freudi elszólással saját miniszterelnökségének idejét jellemezte azokkal a szavakkal, amelyekkel Örkény a diktatúra lényegét fogalmazta meg! Különös, hogy íróink erre a groteszk és leleplező analógiára nemhogy nem figyeltek föl, hanem éppenséggel bedőltek annak a ripacs pátosznak, amellyel Gyurcsány a megszeppent MSZP-seket sarokba szorította.
Nemrég szavazott az Országgyűlés arról, hogy az őszödi beszéd antihősének mentelmi jogát felfüggeszti, a volt miniszterelnök viselt dolgainak egy töredékéért a törvény elé kerül. Akiknek vaj van a fejükön (Demszky, Kuncze), máris a védelmére keltek, aláírást gyűjtenek. De vajon ki hiszi el, hogy akár Gyurcsányt, akár, mint állítják, a demokráciát féltik? Inkább arról van szó, hogy aki Gyurcsányt félti, az a saját bőrét félti.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése