2011. szeptember 28., szerda

"Különösen fontos, hogy tartsuk a lelket minden emberben"


Orbán Viktor miniszterelnök levélben köszöntötte a magyarországi zsidó közösséget az 5772. zsinagógai újév alkalmából.


A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) honlapján szerdán közzétett, Feldmájer Péternek, a (Mazsihisz) elnökének és Zoltai Gusztávnak, a Mazsihisz ügyvezető igazgatójának címzett levelében a kormányfő azt írta, Magyarország és polgárai nehéz időszak elé néznek, hiszen "hazánk megújítását állandó válságkörülmények közepette kell végrehajtanunk".

Az ilyen időszakokban különösen fontos, hogy tartsuk a lelket minden emberben, tartsuk ébren a reményt arra, hogy a jelen bajaiból nemcsak a kilábalás lehetséges, hanem megfelelő elrugaszkodás után a felemelkedés is - fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve: ennek a lelki és erkölcsi erőnek a fenntartásában és folyamatos erősítésében elsősorban azokra a lelki közösségekre számítanak, amelyek évszázadok óta végzik ezt az áldozatos szolgálatot.

"Örömmel és megelégedéssel emlékeztetem Önöket a zsidó újév alkalmából arra, hogy a jövő esztendő első napján hatályba lépő új Alaptörvényünk ezt a történelmi teljesítményt a zsidó felekezet vonatkozásában is méltatja. Tisztelettel arra kérem Önöket, hogy a jövőben is számíthassunk támogatásukra Magyarország megújítása érdekében végzett munkánk során" - zárul Orbán Viktor levele.

A zsidó újév szerda este köszönt be, ezen és a következő napon a zsidó közösségek országszerte az ember és a világ teremtésének évfordulójára emlékeznek; ezzel a zsidó naptárban megkezdődik az 5772. zsinagógai év.

Az ünnep neve héberül Ros Hásáná, ami magyarul azt jelenti: "az év feje", vagyis újév.

Latorcai is köszöntötte a magyar zsidó vallási közösségek vezetőit

Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az Államtitkárság nevében levelet küldött valamennyi magyar zsidó vallási közösség vezetőjének, amelyben boldog új esztendőt kívánt a közösségek tagjainak a Teremtés 5772. évének eljövetele alkalmából - áll a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerdai közleményében.

(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: