2011. szeptember 22., csütörtök

"Közösségben gondolkodunk az emberről" + képek





A Nemzeti Fórum Kölcsey Köre pódiumbeszélgetést szervezett szerdán a Polgárok Házában, melynek vendégelőadója volt Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára és Gulyás Gergely, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke. Rétvári Bence előadásában a jövő januárban életbe lépő új alaptörvény céljának nevezte, hogy azzal hosszú távú és kiszámítható jogviszonyt teremtsen a törvényhozás. A kormánynak a visszaélések feltárása és a felelősségre vonás érdekében az a feladata, hogy tekintet nélkül a különböző érdekcsoportokra, valamennyi értékelhető bizonyítékot összegyűjtsön, és azokat elküldje az ügyészségre – mutatott rá Gulyás Gergely beszédében. Tekintse meg képgalériánkat!

Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke a fiatal politikusokat méltatva kiemelte: sorsdöntő hetek-hónapok előtt áll hazánk, amelyek jelentősen meg fogják változtatni Magyarországot. Ezzel összefüggésben aláhúzta: e két fiatal politikus reményt ad arra, hogy jól fog működni az ország az elkövetkezendő harminc évben is.

"A demokrácia tankönyvszerűen nem létezik, azonban léteznek demokráciák"

Rétvári Bence előadásában kifejtette: a sarkalatos törvények fogják kialakítani azt, amit az alaptörvényben lefektettek. „E törvények fogják tartalommal feltölteni az alkotmányban meghatározott elveket” – tette hozzá.

Az államtitkár a kormányzati politikát ért támadásokról szólva elmondta, hogy az ellenzék a parlamenti viták során gyakran azt hangoztatja, hogy a kormányzó pártszövetség visszaél többségével, azonban – szavai szerint - a kétharmados felhatalmazással éppen akkor élnének vissza, ha nem használnák ki annak lehetőségét a jogot és erkölcsöt betartva.

Gyakran hangzik el az ellenzéki padsorokból az is, hogy a jelenlegi kormány a jogállamot bontja le intézkedéseivel, ezzel összefüggésben Rétvári kiemelte: a demokrácia tankönyvszerűen nem létezik, azonban léteznek demokráciák. Más a gyakorlat az Egyesült Államokban és más Franciaországban és Nagy Britanniában, mégis mindegyiket jogállamként ismeri el a nemzetek közössége. Az államtitkár példaként említette, hogy az Egyesült Államokban egyértelműen politikai alapon választják a legfelsőbb bíróság tagjait, vagy azt, hogy Franciaországban a köztársasági elnök a parlament megkerülésével alkothat törvényeket. „Ennek ellenére demokráciaként ismerik el ezeket az államokat” – hangsúlyozta.

Ezzel összefüggésben az államtitkár kijelentette: a jövő januárban életbe lépő új alaptörvény célja az, hogy azzal hosszú távú és kiszámítható jogviszonyt teremtsen a törvényhozás. Az önkormányzati törvényről szólva Rétvári elmondta: a fő elv a törvény megalkotása során számukra az, hogy megőrizzék mind a 3200 település önkormányzatát. „Hiszen mi közösségekben gondolkodunk az emberről” – fogalmazott.


Gulyás: Mindenkinek el kell számolnia döntéseivel

Az európai demokráciákban nem példa nélküli, hogy egy volt kormányfő ellen ügyészségi eljárás indul – mondta Gulyás Gergely a Gyurcsány-üggyel kapcsolatban.

A parlament nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke ezzel összefüggésben példaként említette a volt horvát és izlandi miniszterelnökök felelősségre vonását, melyek jelenleg zajlanak. Egyértelművé kell tenni, hogy mindenkinek el kell számolnia döntéseivel – hangsúlyozta.

A politikus emlékeztetett rá, hogy a volt miniszterelnök mentelmi jogának múlt heti felfüggesztésénél kellő alapossággal jártak el, hiszen a döntést megelőzően is éppen emiatt kért be többször is újabb iratokat a mentelmi bizottság.

A kormánynak a visszaélések feltárása és a felelősségre vonás érdekében az a feladata, hogy tekintet nélkül a különböző érdekcsoportokra, valamennyi értékelhető bizonyítékot összegyűjtsön, és azokat elküldje az ügyészségre – mondta, hozzáfűzve: hazánkban, sok más európai országgal ellentétben, az ügyészség nincs az igazságügyi tárca alá rendelve, a legfőbb ügyészt pedig senki sem utasíthatja.

„Az ügyészség befolyásolhatósága a nullával egyenlő – húzta alá. Gulyás szavai szerint: a bosszúállást éppen ezen jogállami korlátok teszik lehetetlenné. Az elmúlt nyolc év kormányzati ciklusaival kapcsolatban kiemelte: ha az akkor tapasztalt rombolást büntetlenül végre lehetett hajtani, akkor ki kell dobni a Btk-t.

A fideszes képviselő előadásában kitért arra is, hogy 2002-2010 között gyakran a közvagyon felélése, a nemzeti érdek képviseletének mellőzése és a hivatali visszaélés jellemezte a kormányzati politikát.
(fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: