2012. január 6., péntek

Kehi: tízmilliárdokat nyelhettek el a magánkasszák

A Magyar Nemzet információi szerint a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) elkészítette azt a jelentéstervezetet, amely a hazai magánnyugdíjpénztárak gazdálkodásának vizsgálati eredményeit tartalmazza. Ez alapján több büntetőfeljelentés is születhet.

A napilap csütörtöki száma ismerteti, hogy a kormány számára készült dokumentum egyebek között megállapítja, hogy az egyik pénztár úgy fizetett saját munkatársainak 55 millió forint értékű bónuszt a gazdasági válság kirobbanását követő években, hogy tagjainak veszteséges működés mellett folyamatosan negatív hozamokat produkált. Ilyen feltételek mellett erre a kasszának a saját szabályzata alapján sem lett volna lehetősége, ráadásul a jutalmak egy részét a működési költségek terhére számolták el.

A lap információi szerint előfordult olyan eset is, amikor a pénztár vezetése úgy hajtott végre bérfejlesztést, hogy már a tervezés szakaszában tisztában volt azzal, a pénztártagoknak veszteséget fognak termelni. A jelentésben szereplő kárérték és elmaradt vagyoni előny várhatóan elérheti a több tízmilliárd forintot - véli egy kormányzati forrás a Magyar Nemzet szerint.

A napilap forrásai szerint a Kehi hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatti büntetőfeljelentések mellett várhatóan a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél, illetve a Nemzeti Adó és Vámhivatalnál is eljárásokat kezdeményez majd.

(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: