2012. április 23., hétfő

Öt településen tartanak időközi választást

Öt helyen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást: Budapest II. kerületében és Miskolcon egy-egy önkormányzati képviselőt, a szintén Borsod megyei Sajószögeden és a Pest megyei Szobon polgármestert, a baranyai Erdősmecskén pedig településvezetőt és képviselő-testületet is választanak.

A II. kerületben, a pesthidegkúti 13-as számú egyéni választókerületben azért kellett időközi választást kiírni, mert egy önkormányzati képviselő február 15-i hatállyal lemondott. A mandátumért hárman versengenek: két pártjelölt és egy független induló.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében két településen is időközi önkormányzati választást tartanak. Miskolc Martin-kertváros és Szirma választókerületében új képviselőt választanak, mert a térség képviselője tavaly december 26-án elhunyt. A szavazáson öt pártjelölt méretteti meg magát. Sajószögeden polgármestert választanak a település eddigi vezetőjének halála miatt, a posztért négyen indulnak, közülük hárman függetlenként.

A Baranya megyei Erdősmecskén polgármestert és képviselőket is választanak, mert a 405 lakosú község képviselő-testülete januárban feloszlatta magát. A polgármesteri székért két független jelölt indul, a négy képviselői helyre tizennyolcan pályáznak, mindannyian függetlenek.

A Pest megyei Szobon megismételt időközi polgármester-választást tartanak; a márciusi voksolást kampánycsendsértés miatt érvénytelenítették. A településen azért kellett időközi választást kiírni, mert a képviselő-testület január elején feloszlatta magát. Március 25-én a képviselő-választás sikeresen lezárult, de a polgármester-választás eredményét a három jelölt egyike megtámadta.

A választókat valamennyi helyen reggel 6 és este 7 óra között várják a szavazókörökben. Az önkormányzati választás egyfordulós, nincs sem érvényességi, sem eredményességi küszöb, így az a jelölt nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja.

(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: