2014. szeptember 22., hétfő

Vizsga után lovakat is bevetnek a védelemben


Forrás: Kossuth Rádió, Közelről | 2014. 09. 22. 20:46:00

Pozitív a fogadtatása Hajdú-Bihar megyében a lovasrendőrök munkájának, akik könnyen és gyorsan eljutnak azokra a helyekre is, melyeket autóval körülményes megközelíteni.
Siker és pozitív fogadtatás kíséri Hajdú-Bihar megyében a lovasrendőrök munkáját. Az eddig főleg labdarúgó mérkőzéseken feltűnő, és elsősorban tömegoszlatásra kiképzett járőrök a tanyavilágban is megjelentek. Könnyen és gyorsan eljutnak azokra a helyekre is, melyeket gépjárművel körülményes megközelíteni.
Kossuth Rádió, Közelről

A Debreceni Rendőrkapitányság állományába tartozó lovasjárőrök a román határ mellett Létavértes és Kóka térségétől egészen a 47-es útig, Mikepércs és Sáránd vonaláig teljesítenek szolgálatot, illetve Debrecen Kertségi részeit ellenőrzik, tájékoztatta a Kossuth Rádiót Fehér Tibor alosztályvezető, rendőr alezredes. Az alezredes fontosnak tartotta kiemelni, hogy a lovasokat örömmel fogadják, feladataikat nem lehet összehasonlítani az autós járőrökével. Elmondta azt is, a szolgálat elsősorban bűnmegelőzési célú, valamint az emberek biztonságérzetét erősíti. Hozzátette: volt már olyan eset, hogy a lovasrendőrök falopáson értek tetten valakit, vagy egy elkövetőt a nádas területén is követni tudtak, és sikerült elfogniuk.

Csendes Lajos járőrvezető elmondta: a lovakat folyamatosan képzik a feladatra, és egyes, kettes, illetve hármas fokozatú vizsgát tesznek. Az egyes fokozatú vizsgával rendelkezők erdős részeken, tanyavilágban teljesítenek szolgálatot, magasabb fokozat, amikor a közúti forgalomban is részt vehetnek, a hármas minősítés pedig csapaterős tevékenységre – például labdarúgó mérkőzések biztosítására - való alkalmasságot, illetve a Nemzeti Lovas Díszegységben való részvételt jelenti. Mind a lovaknak, mind a lovasoknak meg kell szerezniük a minősítést.

A lovak kiválasztásánál fontos szempont, hogy az állat jó idegrendszerű, tanítható, fogékony legyen, így két-három év alatt fel lehet készíteni akár tömegoszlatásra is, magyarázta Csendes Lajos. Egy mérkőzésbiztosítás például nagy összeszokottságot igényel a ló és a lovas között, hiszen az állatot rengeteg inger, stressz éri, s ilyen helyzetben is irányíthatónak kell lennie, s végre kell hajtania a feladatokat. Nem csak a lovakat, a lovas járőröket is alaposan felkészítik a munkára. Több évet kell eltölteniük utcai szolgálatban mielőtt az öt hónapos, budapesti képzésre jelentkezhetnek.

Nincsenek megjegyzések: