2012. március 21., szerda

"Magyarország az egységesebb és erősebb Európában érdekelt"


Magyarország a még egységesebb, integráltabb és erősebb Európában, az együttműködés elmélyítésében érdekelt - hangsúlyozta Martonyi János külügyminiszter az ország külpolitikai céljait ismertető hétfő esti előadásában a Közép-európai Egyetemen.


A magyar diplomácia vezetője úgy értékelte, hogy az Európai Unió válaszút elé érkezett: vagy a differenciált integrációt, a többsebességes, többszintű Európát, vagy az eddiginél is mélyebb együttműködést választja.

Magyarországnak az utóbbihoz fűződik alapvető érdeke - mutatott rá a külügyminiszter, aki reményének adott hangot, hogy az Európai Unió e mellett kötelezi el magát. Úgy értékelte, hogy a megosztó erőkhöz képest többségben vannak azok, akik az együttműködés elmélyítésében érdekeltek, ugyanakkor a megosztás végzetes lehet. Mindez - mint rámutatott - nem mond ellent annak, hogy a tagállamok között vannak különbségek, nézeteltérések, és ezzel kapcsolatban utalt a többi között az északi és a déli, a kicsi és a nagy, valamint a régi és az új tagállamok közötti eltérésekre. Mindez azonban nem akadályozza azt, hogy a lemaradók felzárkózzanak a legerősebbekhez, és ezzel összefüggésben az euroövezeti csatlakozást, valamint a schengeni bővítést említette.

A magyar külpolitika szempontjából a miniszter friss és erős ösztönzőnek nevezte a közép-európai együttműködést. Értékelése szerint ez az együttműködés az elmúlt időszakban sikeres volt. Külön kiemelte a visegrádi és a nyugat-balkáni országokkal, valamint Ausztriával kialakított együttműködést. Hangsúlyozta a közös közép-európai érdekek, valamint szolidaritás jelentőségét, amire szavai szerint Magyarország büszke, és amiért ugyanakkor hálás is. Ez az együttműködés azonban nem az EU ellen van, ellenkezőleg az uniót erősebbé teszi - jelentette ki a külügyminiszter, példaként említve a Duna menti országok együttműködését. A közös érdekekkel összefüggésben a további uniós bővítés szorgalmazását emelte ki, hangsúlyozva: Magyarország nagyon örül annak, hogy Szerbia megkapta a tagjelölt státust.

Martonyi János utalt arra, hogy 2013-ban Magyarország a Közép-európai Kezdeményezés országcsoport elnöke lesz, 2013 második felében pedig a visegrádi csoport elnöki tisztségét tölti be. Ebből kiindulva a jövő esztendőt a közép-európai együttműködés évének nevezte, ami értékelése szerint nagy lehetőség a magyar külpolitikának.

Magyarország fő külpolitikai törekvései között említette a miniszter a globális nyitást is. Ez utóbbit természetesnek nevezte, mint hangoztatta, nem gyengíti az EU-n belüli együttműködést. Azt mondta, hogy a globális nyitás szükségszerű, utalva a globális kihívásokra, a többi között a szegénységre, a klímaváltozásra, az élelmezésre, az energiaellátásra, a vízgazdálkodásra és nem utolsósorban a terrorizmusra, beleértve a terrorizmus legújabb fajtáit is. Martonyi János külön említette Magyarország kereskedelmi érdekeit is, kiemelve, hogy az elmúlt időszakban az afrikai országokba irányuló magyar export növekedett a legdinamikusabban.

Általános európai kérdésekről szólva a külügyminiszter elismerte, hogy Európa, illetve az EU válságos időszakban van. Meggyőződésének adott hangot ugyanakkor, hogy az unió lassan, de folyamatosan kilábal ebből a válságból. A válságot ugyanakkor bizonyos szempontból hasznosnak is nevezte, utalva arra, hogy az okok felismerése cselekvésre, illetve reagálásra ösztönöz.

Kérdésekre válaszolva Martonyi János a többi között hangoztatta: március 15-i beszédében Orbán Viktor miniszterelnök általánosságban említette, hogy Magyarország nem kíván gyarmat lenni. A kormányfő - mint kiemelte - egyetlen szóval sem említette az EU-t vagy az unió bármelyik intézményét. Emlékeztetett Orbán Viktornak arra a kijelentésére is, hogy ha Európa kudarcot vall, az Magyarország kudarca is lesz. "Az üzenet világos volt, és azt nem lehet félreértelmezni" - jelentette ki a külügyminiszter, aki felhívta a figyelmet március 15. történelmi jelentőségére, illetve az ünnephez kapcsolódó erős érzelmi töltetre is.

A szlovákiai választásokkal, illetve a szlovákiai magyarságot képviselő pártok megosztottságával kapcsolatban Martonyi János kijelentette, hogy a két párt együttes fellépését kívánatosabbnak tartotta volna. Az egység sokkal előnyösebb lett volna a szlovákiai magyarság számára - értékelte a külügyminiszter, hangsúlyozva: Magyarország baráti és jó együttműködésre törekszik a választások utáni Szlovákiával. Hasonlóan ahhoz az együttműködéshez, amelyet a korábbi kormánnyal alakított ki - tette hozzá.

(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: