El kell temetnünk Petőfi Sándort!
- Tűnődés Petőfi Sándor fehéregyházi eltűnésének 161. évfordulóján
Több, mint két évtizede annak, hogy 1989. július 17-én a távoli Szibériában, a Bulját Köztársaságban, a Bajkál tó keleti partján fekvő Barguzinban egy magyarok vezette nemzetközi kutatócsoport feltárta Alexander Stefanovics Petrovics sírját. A sírból avatott régészek, antropológusok gondos kezei kiemelték a csontvázat, amely egy 163 cm magas férfi földi maradványa volt. Borzongva fedezték fel annak erős bal felső szemfogát, törött bordáját és betegség sújtotta térdét, amely a néhai járását minden bizonnyal enyhén bicegővé tehette...
A néhait 1855. májusában temették el, és az I. világháború idején még megvolt az ó-orosz betűket is tartalmazó sírfelirat, amely azelhunyt neve után megörökítette kilétét: vengerszkij maior i poet – azaz magyar őrnagy és költő. Egy orosz néprajzi tanulmány pedigmegszólaltatta az 1920-as években még élő öreg parasztasszonyt, Mária Morokovát, aki kislányként naponta bejárt a magyar fogolyhoz. Az pedig arról beszélt neki, hogy az ő országában nagy háború volt, és
Frantz nevű császárukat megsegítette Nikoláj czár.
Minderről Kéri Edit könyvéből is értesülhetünk – aki maga is tagja volt a sírfeltáró kutatócsoportnak –, amelyet 1990. februárjában adott ki az Eötvös kiadó: Petőfi Szibériában?!
Valóban, megtörténhet, hogy a Segesvár melletti Fehéregyháza határában az oroszok ellen vívott csatában 1849. július 31-án utoljára látott Petőfi Sándort foglyul ejtették és a távoli Szibériába hurcolták volna? A hivatalos magyar történettudomány máig tagadja, hogy az 1849-es szabadságharcba beavatkozó oroszok magyar foglyokat hurcoltak volna magukkal. Pedig az I. világháborút követően, a húszas-harmincas években szovjet fogolytáborokból hazatérő magyar
katonák közül sokan vallottak arról, hogy a távoli Szibériában olyan öreg magyarokkal találkoztak, akiket a szabadságharc leverése utánfogolyként hurcoltak oda. Pedig Kéri Edit, ez a történészeket megszégyenítő színész, 56-os forradalmár és oknyomozó újságíró évekkel ezelőtt megszerezte Bécsből, a Staatsarchiv-ból, a
szabadságharc idején zajló némely osztrák kormányülés jegyzőkönyvét. Az 1849. május 14-i Ministerrat Protokoll (Minisztertanácsi jegyzőkönyv), amelyet Schwarzenberg és Bach látott el kézjegyével, kimondja, hogy az oroszok által ejtett magyar hadifoglyokat el lehet szállítani a távoli Szibériába – Nach Siberien, nach Kamschatka, nach Nord-Asien kann man transportieren. A dokumenum – amelyet két nap multán Ferenc József császár is aláírt – arról is árulkodik, hogy ebbe a tervbe nem mindenki volt beavatva. A jegyzőkönyv szerint a magyar foglyok Szibériába való szállításáról szóló vitában a császári pénzügyminiszter
felszólalt, és kijelentette, hogy ez a megoldás méltatlan Ausztriához, és legalább azt biztosítani kellene, hogy a távoli szibériaifogolytáborokban osztrák fegyőrök őrizzék a hadifoglyokat...
Minderről még a magyar olvasó is értesülhetett, hiszen a bécsi jegyzőkönyvek Kéri Edit által elkészíttetett fordítását egy óvatlan nyári napon a Magyar Nemzet is közölte.
A huszonegy évvel ezelőtt, a Bulját Köztársaságban kiásott csontváz megsemmisítésére azonnal hadjárat indult. Kommunikációs ésfizikai. A Budapest-Moszkva tengely pillanatok alatt kiötlötte a leghatásosabb lejárató szöveget, mely szerint a Barguzinban feltárt csontváz nem a Petőfi Sándor földi maradványa, hanem egy zsidóé, aki ráadásul nő lett volna. A fölényeskedő legyintésnek álcázott kommunikációs fogással egyidejűleg azonban elrendelték a lelet lefoglalását. Ezek után a csontvázban Petőfi Sándort felismerő kutatók Ulan Ude-ból, a bulját fővárosból, majd a Szovjetunióból a legvadabb kalandregényekbe illő körülmények között menekítették azt ki.
Itthon Magyarországon pedig hiába kérték, hogy bontsák meg Petőfi Sándor édesanyjának sírját, és vegyenek csontvázából génmintát.A magyar tudományosság és a politikum kegyeletsértésre hivatkozva megtiltotta azt a mintavételt, amely a feltételezést tudományos úton,száz százalékosan igazolhatta vagy cáfolhatta volna. Meglehet, hogy abban a bizonyos kegyeleti bizottságban sok ismert magyar közéleti ember írta és írja elő kötelezően a struccpolitikát.
Azóta húsz év telt el. Azóta minden magyar miniszterelnököt beavattak a Buljátországból elhozott csontváz titkába. Húsz éve tűnődöm azon, hogy vajon miért nem történik semmi? Miért nem kíván a magyar politikum ebben a kérdésben az igazságnak a végére járni? Hiszen a tudomány egyértelműen cáfolhatná, vagy egyértelműen igazolhatná, hogy valóban Petőfi Sándor földi maradványai kerültek-e elé?
Vannak akik úgy vélik: ha kiderülne, hogy a fehéregyházi csata után Petőfi még évekig élt, az „ott essem el én, a harc mezején” jegyében felmagasztosult Petőfi-kép töredezne szilánkokra, amit a ma élő magyar nemzedék nehezen viselne el. Dőreség mondom én. Hiszen Petőfi irodalmi művét ez semmiképpen nem
érintené. Lánglelkű, szabadságvágyó szellemét ugyancsak nem. Talán
csak azok sínylenék meg e hírt, akik számára Petőfi legfőbb értéke maga a megjövendölt élete. Ám az ő lélekszámuk eltörpül azonmagyarok száma előtt, akik számára az igazság mindennél fontosabb. És ugyanúgy eltörpül azon magyarok száma előtt, akiket bánt, hogy enemzet mindmáig nem adta meg a végtisztességet a legnagyobb magyar költőnek.
Petőfi Sándor halálának kérdése nem irodalomtörténeti kérdés. A legnagyobb magyar költő halála körülményeinek tisztázása a magyarnemzet méltóságának és önbecsülésének kérdése! Ha valóban megtalálták Petőfi Sándor földi maradványait, akkor azok temetetlenvoltukban égbe kiáltanak! A magyar nemzet pedig haladéktalanul és méltó módon el kell temesse őt haza földjébe! Ha nem Petőfi Sándorföldi maradváynai kerültek elő, akkor azokat keresni kell. És addig
kell keresni, amíg meg nem találják. Majd ugyanúgy, a legnagyobb magyar költőnek kijáró végtisztességgel el kell temetni őt! Tudom, hogy minden magyar város versengni fog érte!
Ezért vallom és hirdetem: Petőfi Sándor halálának tisztázása és Petőfi Sándor méltó eltemetése a XXI. századi magyar életmegkerülhetetlen ügye: egy új magyar kultúrpolitika origója, egy felemelkedést szolgáló magyar nemzetpolitika sarokköve, a magyarnemzeti lét erkölcsi alapvetése.
A Buljátországban feltárt csontváz most még egy böröndben vár. Nem Magyarországon. Valhol Európában. Titok, hogy hol. Nehogy eltüntessék, nehogy megsemmisítsék. Petőfi Sándor földi maradványai valahol Európában várják az igazság óráját.
Budapest-Kolozsvár, 2010. július 31-én
Patrubány Miklós István Ádám,
a Magyarok Világszövetségének elnöke
Továbbította az MVSZ Sajtószolgálat
7008/100731
*B.Kiss-Tóth lászló.
(forrás:érdekesviláglap)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése